Az Ultimate Ears bejelentette az UE Fits nevű eszközüket. Egy új technológia által, amit Lightform névre kereszteltek, a fülhallgató képes lesz felvenni a viselője fülének formáját 60 másodpercen belül.

Ha egy idegesítő dolog van a fülhallgatókban, akkor az az, hogy nem illeszkedik a fülünkbe, rosszabb esetben ki is esik. Folyamatos igazgatni, beljebb nyomni, jól szóljon stb. stb. Erre kínál megoldást az Ultimate Ears új fülhallgatója.
A Lightform technológia által a fülhallgató „megdagad”, de pont csak annyira, hogy tökéletesen és kényelmesen álljon a felhasználó fülében. A vezetéknélküli fülhallgató így a leghűségesebb társa lehet a vásárlóknak. A gyártó ígérete szerint nagyon kényelmes lesz hordani, bármiféle nyomás, fájdalom vagy irritáció teljesen kizárt.

Az eszköz magában 8 órányi zenehallgatást bír ki, ehhez jön még 12 óra amit a füles tokja hordoz. Így 20 óra az akkumulátor ideje összesen. Továbbá támogatja a hang-alapú irányítást végző programokat (például Siri és Google Assistant).
Az eszköz már előrendelhető és három szín közül választhatnak a vásárlók. Early bird ára 199 dollár, ezután az állandó árcédula 250 dolláron áll majd meg.












