Megjelent a Xiaomi Mi 11

Vége a hetek óta tartó találgatásoknak, ugyan is a Xiaomi végre bemutatta következő generációs csúcskészülékét. A vállalat egy kínai rendezvényen indította útjára a Mi 11-et, a Mi 10 közvetlen utódjaként, amelyet még februárban dobtak piacra.

Az új készülék Android11-en alapuló MIUI 12.5-ös operációs rendszerrel, egy 6,81 hüvelykes QHD+ Super AMOLED (1440 x 3200) kijelzővel, HDR10+ támogatással és 1500 nit-es fényerővel érkezik, a képfrissítési frekvencia 30 és 120 Hz között változik a képernyő tartalma alapján. Érdekes módon ez az első alkalom, hogy a Xiaomi QHD+ kijelzőt használ, amely 480 Hz-es érintésérzékeléssel rendelkezik. Az ujjlenyomat olvasó természetesen itt is a kijelző alá került, amelyet Gorilla Glass Victus véd, és a tesztek alapján 50%-kal jobb esésállóságot, valamint 100%-kal jobb karcállóságot biztosít. 

A motorháztető alatt található a Qualcomm új csúcs lapkakészlete, a Snapdragon 888. A Mi 11-es sorozat az első olyan telefon, amely ezzel a SoC-vel érkezik. Alapfelszereltségként 8 GB RAM-ot és 128GB UFS 3.1-es tárhelyet kapunk. Memória esetén 12GB, tárhely szempontjából pedig 256GB a maximum. A Xiaomi a továbbfejlesztett RAM modulok mellett döntött, amelyek 6,4 Gb/s-os csúcssebességet nyújtanak, szemben a Mi 10 Pro 5,5 Gb/s-os sebességével.

Fotózás szempontból egy újratervezett tripla hátsókamera áll rendelkezésünkre. A fő szenzor egy 108 MP f/1,85-ös rekeszértékkel rendelkező optikai képstabilizátoros egység. Emellett kapott helyet még a 13 MP f/2,4-es ultraszéles látószögű kamera, amely 123°-os szöget lát be, és egy 5 MP-es teleobjektív a makró felvételekhez. A készülék előlapján pedig egy 20 MP-es szelfikamera áll majd rendelkezésünkre. Akár már 8K felvételek rögzítésére is képes a készülék 24/30FPS-el, 4K-ban pedig 30/60FPS-el.

A Xiaomi kétféle bőr hatású hátlappal is kínálja az új készüléket, így egy elegánsabb telefont kaphatunk, amely nem gyűjti az ujjlenyomatokat és az érintése is kellemesebb. A telefon hangszórói a Harman Kardon által készültek. Az akkumulátor mérete 4600mAh, amely vezetékesen 55W-al, vezeték nélkül pedig 50W-al tölthető, így a készülék 100%-ra 45perc alatt feltölthető. Természetesen fejhallgató-csatlakozó most sincs a telefonon, de ezt már megszokhattuk a Mi csúcskészülékeken. Sok szó esett arról az utóbbi napokban, hogy a Xiaomi nem ad töltőadaptert a készülék mellé, de a kínai piacon jelenleg ingyenesen kérhető mellé egy 55W-os töltőadapter.

Az előrendelés január 1-jén kezdődik meg Kínában, az Európai piacra szánt készülék nem tudni mikor érkezik, így egyelőre csak a kínai árak ismertek.

8/128 GB: 3 999 CNY (610 USD) – /181.000Ft/

8/256 GB: 4 299 CNY (660 USD) – /196.000Ft/

12/256 GB: 4699 CNY (720 USD) – /214.000Ft/

techkalauz.hu – az online tech magazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Az ASUS és az MSI teljes RTX Spark laptop-készlete elkelt még…
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Kép: TechRadar
2026.09.02.
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Az Nvidia 616.56-os Game Ready drivere kínzó képernyővillódzást okoz – RTX…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
Kép: StorageReview
2026.09.02.
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
A Dell Pro 14 Premium az ultramobil üzleti felhasználók csúcsgépe: 2,55…
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Kép: ServeTheHome
2026.09.02.
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Az NVIDIA a Hot Chips 2026 konferencián részletezte, hogyan illeszthető a…
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.02.
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Az NVIDIA és a CrowdStrike bemutatta a SafeMind rendszert: az első…
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Kép: Guru3D
2026.09.01.
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Az ASUS ProArt P14 az NVIDIA RTX Spark platformra épül: 20…
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
Kép: Tom's Hardware
2026.09.01.
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
A TP-Link szeptember 30-án elindítja az Archer 8 Ultra BN19000 előrendelését…