Saját okosórát adna ki a Facebook jövő nyáron

Már folynak az előkészületek a Facebook saját okosórájának kiadásához. Az eszköz egy eddig okosórákban nem használt funkciót is kínál, ugyanis önálló kamerával rendelkezik.

A The Verge értesülései szerint az új okosóra két kamerával fog érkezni, amelyek közül az egyiket egyszerűen levehetjük az óráról és önálló kameraként használhatunk. Ez – és sok más Facebook által kiadni tervezett hardver – annak köszönhető, hogy a közösségi média-óriás felvásárolta az Oculus-t, ez pedig számos VR és egyéb hardver kiadását teszi lehetővé.

Várhatóan 2022 nyarán adják ki a sajátmárkás okosórát, tehát szinte pontosan egy év múlva már debütálhat is az eszköz. Minden olyan funkciót tartalmazni fog, ami a jelenlegi okosórákban megtalálhat, újdonsága azonban egyedi: nem is egy, hanem két kamerát tartalmaz.

A fő kamerájával intézhetjük szokásos dolgainkat, mint például a videóhívások. A másodlagos kamera már érdekesebb, ugyanis ezt bármikor levehetjük majd az óráról, és így fotózhatunk vele. Tehát ha telefonunk nincs közelben, csupán óránkról lekapjuk a „fényképezőt” és már mehet is a fotó.

techkalauz.hu – az online tech magazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.06.04.
Hogyan blokkolhatod a kéretlen hívásokat és SMS-eket Androidon és iPhone-on?
A spam hívások és kéretlen SMS-ek évek óta az okostelefon-használók egyik…
2026.06.03.
Marvel’s Wolverine: véres új előzetes és Jean Grey első bemutatkozása
A Sony legutóbbi State of Play eseményén hosszabb betekintést kaptunk a…
2026.06.03.
Nvidia RTX Spark: az AI ügynökök új korszakát hozhatja el a Windows PC-kre
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta az RTX…
2026.06.02.
Pacific Fusion: 440 gigawattos impulzust ért el a fúziós energia felé vezető úton
A fúziós energia fejlesztésével foglalkozó Pacific Fusion új mérföldkőhöz érkezett. A…
2026.06.02.
ASUS ExpertCenter P200 AiO: új üzleti all-in-one PC érkezik AMD Ryzen processzorral
dszer a mindennapi üzleti feladatokra optimalizált teljesítményt kínál, legyen szó dokumentumkezelésről,…
MSI Claw 8 EX AI+
2026.06.01.
MSI Claw 8 EX AI+ érkezik az új Intel Arc G3 chippel
Az MSI a Computex 2026 kiállításon leleplezte a Claw 8 EX…
2026.06.01.
Nvidia RTX Spark: új Arm-alapú chip érkezik az Apple M5 kihívójaként
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta RTX Spark…