Multimédiára kiélezett HTC VR headset

Belsős források szerint az új termékük nem kifejezetten játékokra, sokkal inkább multimédiás tartalmak fogyasztására lesz kiélezve. Természetesen azért hozzáférést nyerünk majd néhány alkalmi játékhoz is. Ennek megfelelően szinte biztos, hogy a HTC Vive Flow sokkal könnyebb és kompaktabb eszköz lesz, nem jár majd hozzá kontroller, és nyilván a teljesítménye sem fog felérni a többi modelléhez képest.

A virtuális headset az Oculus Go-nál is magával ragadóbb élménnyel kecsegtet – állítják a források. Azt is említik, hogy a HTC egy saját virtuális világon dolgozik, ami a Viveport Verse nevet kaphatja. Aki ide belép, átveheti az irányítást a saját háromdimenziós avatárja felett, és meglátogathat különböző helyszíneket is a metaverzumon belül.

William Gibson, a cyberpunk keresztapja és a Mátrix kiötlője valószínűleg értékelni fogja ezt a fejlesztést. Ráadásul azok sem lesznek kirekesztve ebből a virtuális valóságból, akiknek nincs alkalmas felszerelése. Ugyanis a Viveport Verse elérhető lenne asztali számítógépeken és okostelefonokon keresztül is, habár a látogatás igazi élményét valószínűleg egy megfelelő VR sisakkal tudnánk csak igazán kiélvezni.

techkalauz.hu – az online tech magazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
Kép: Guru3D
2026.09.03.
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
A TP-Link TX301 PCIe x1 bővítőkártya 5 Gbps-os Ethernet-kapcsolatot ad asztali…
Dell 14S: színes MacBook Neo-riválist mutatott be a Dell
Kép: Windows Central
2026.09.03.
Dell 14S: színes MacBook Neo-riválist mutatott be a Dell
A Dell bejelentette a 14S laptopot, amellyel az Apple MacBook Neo…
ASUS Zephyrus G14 kijelző: $1381-es szervizajánlat
Kép: Wccftech
2026.09.03.
ASUS Zephyrus G14 kijelző: $1381-es szervizajánlat
Egy marokkói ASUS ROG Zephyrus G14 tulajdonos $1381-es kijelzőcsere-ajánlatot kapott –…
RTX 5080, 5070 Ti és 5070 áremelés: ASUS és Galax
Kép: Wccftech
2026.09.03.
RTX 5080, 5070 Ti és 5070 áremelés: ASUS és Galax
Az ASUS és a Galax ismét árat emelt az RTX 50-es…
Acer Swift Blade 14: rekordvékony, 799 grammos ultrabook
Kép: HotHardware
2026.09.03.
Acer Swift Blade 14: rekordvékony, 799 grammos ultrabook
Az Acer egyszerre mutatott be három laptopot: a mindössze 799 grammos…
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Az ASUS és az MSI teljes RTX Spark laptop-készlete elkelt még…
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Kép: TechRadar
2026.09.02.
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Az Nvidia 616.56-os Game Ready drivere kínzó képernyővillódzást okoz – RTX…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…