Drifting probléma van a Steam Deck-el

A drifting kifejezés videójátékokhoz való kapcsolódását valószínűleg már keveseknek kell bemutatnom. Az elmúlt években is rengeteg cikk született a játékvezérlők analóg karjának önálló életre kelésével kapcsolatban. Ez a hiba különösen a Nintendo Switch Joy-Con vezérlőit érintette.

Röviden arról van szó, hogy a felhasználó hiába engedte el az apró karokat, azok eredeti helyzetükbe visszatérve továbbra is küldték a jeleket a rendszer felé. Így akaratunk ellenére is mozgásban maradt a karakter vagy a kurzor. Több, Redditre felkerült videó tanúsága alapján a jelenség a nemrég piacra került Steam Deck esetében is tapasztalható. Szerencsére nem kell pánikba esnie a felhasználóknak, hiszen a Nintendo esetével ellentétben ezúttal nem hardveres, hanem szoftveres hibáról van szó.

A Valve azt mondta, hogy az analóg karok holtjátékának kalibrációja nem megfelelő, és már elérhetővé is tették a szoftver javítását magába foglaló rendszerfrissítést. Ennek telepítése után egy Reddit-felhasználó állítása szerint a hibajelenség megszűnt, bár ezt a fejlesztőknek a holtjáték növelésével sikerült elérniük. Így bár a driftinggel a jövőben már nem találkozhatunk, a vezérlés precízsége némileg csökkent.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.06.04.
Hogyan blokkolhatod a kéretlen hívásokat és SMS-eket Androidon és iPhone-on?
A spam hívások és kéretlen SMS-ek évek óta az okostelefon-használók egyik…
2026.06.03.
Marvel’s Wolverine: véres új előzetes és Jean Grey első bemutatkozása
A Sony legutóbbi State of Play eseményén hosszabb betekintést kaptunk a…
2026.06.03.
Nvidia RTX Spark: az AI ügynökök új korszakát hozhatja el a Windows PC-kre
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta az RTX…
2026.06.02.
Pacific Fusion: 440 gigawattos impulzust ért el a fúziós energia felé vezető úton
A fúziós energia fejlesztésével foglalkozó Pacific Fusion új mérföldkőhöz érkezett. A…
2026.06.02.
ASUS ExpertCenter P200 AiO: új üzleti all-in-one PC érkezik AMD Ryzen processzorral
dszer a mindennapi üzleti feladatokra optimalizált teljesítményt kínál, legyen szó dokumentumkezelésről,…
MSI Claw 8 EX AI+
2026.06.01.
MSI Claw 8 EX AI+ érkezik az új Intel Arc G3 chippel
Az MSI a Computex 2026 kiállításon leleplezte a Claw 8 EX…
2026.06.01.
Nvidia RTX Spark: új Arm-alapú chip érkezik az Apple M5 kihívójaként
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta RTX Spark…