Megszűnik a PlayStation 3 támogatása

A PS3 egyike volt a játéktörténelem legnépszerűbb és legikonikusabb konzoljainak. A támogatásnak valószínűleg azért vetett véget a Sony, mert egyszerűen elfogytak a javításhoz szükséges alkatrészek, nincsenek már készleteik a komponensekből. A PlayStation Japan erről publikált egy tweet-et is.

Tehát a japán PlayStation 3 tulajdonosoknak április végéig érdemes javíttatni az általuk birtokolt készüléket, mert ezt követően már nem lesz esélyük arra, hogy a hibás alkatrészeket gyári összetevőkkel pótolják. Ez persze nem jelenti azt, hogy harmadik felektől ne lehetne a jövőben is beszerezni a szükséges komponenseket. Idővel az ilyen megoldások is el fognak tűnni. Habár ez a hír kifejezetten a japán régióra érvényes, valószínűleg a többi piacon sem lesz már mód a javításra a jövőben.

PlayStation 4 tulajoknak egyelőre nem kell aggódniuk. A japán vállalat még néhány évig biztosan támogatni fogja a játékgépet, sőt, bizonyos pletykák szerint még a gyártását is újra indítják. Az ok egyszerű: a globális chiphiány miatt képtelenség elegendő mennyiségű PlayStation 5 konzolt biztosítani a vásárlóközönség számára, így egyelőre marad a korábbi verzió.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.06.04.
Hogyan blokkolhatod a kéretlen hívásokat és SMS-eket Androidon és iPhone-on?
A spam hívások és kéretlen SMS-ek évek óta az okostelefon-használók egyik…
2026.06.03.
Marvel’s Wolverine: véres új előzetes és Jean Grey első bemutatkozása
A Sony legutóbbi State of Play eseményén hosszabb betekintést kaptunk a…
2026.06.03.
Nvidia RTX Spark: az AI ügynökök új korszakát hozhatja el a Windows PC-kre
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta az RTX…
2026.06.02.
Pacific Fusion: 440 gigawattos impulzust ért el a fúziós energia felé vezető úton
A fúziós energia fejlesztésével foglalkozó Pacific Fusion új mérföldkőhöz érkezett. A…
2026.06.02.
ASUS ExpertCenter P200 AiO: új üzleti all-in-one PC érkezik AMD Ryzen processzorral
dszer a mindennapi üzleti feladatokra optimalizált teljesítményt kínál, legyen szó dokumentumkezelésről,…
MSI Claw 8 EX AI+
2026.06.01.
MSI Claw 8 EX AI+ érkezik az új Intel Arc G3 chippel
Az MSI a Computex 2026 kiállításon leleplezte a Claw 8 EX…
2026.06.01.
Nvidia RTX Spark: új Arm-alapú chip érkezik az Apple M5 kihívójaként
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta RTX Spark…