Google Pixel Watch: Hasonló technológiára épülhet, mint a Galaxy Watch

A 9to5google szerint az év vége felé a Pixel 7-es szériával együtt debütáló okosóra nem a legkorszerűbb processzorral rendelkezik majd. Tudomásuk szerint a Pixel Watch a Google és a Samsung együttműködése kapcsán a koreai cég Exynos 9110-es processzorait használja majd. Ezek 10 nanométeres gyártási technológiával készülnek, és két Cortex-A53-as magot tartalmaznak.

Tavaly, a Galaxy Watch 4-es modellekben már az Exynos W920 ketyegett, ami 5 nanométeres gyártási technológiával készült, és Cortex-A55-ös magokkal szerelték fel. A Samsung állítása szerint ennek következményeképp 20 százalékkal jobb CPU-teljesítményt, és tízszer több grafikus teljesítményt tudnak kihozni ebből a modellből.

A legvalószínűbb ok egyébként az egy generációval korábbi processzor használatára nem a spórolás, hanem az, hogy a Pixel Watch fejlesztése valószínűleg már régóta húzódik. Így még azelőtt véglegesíthették az okosóra chipjét, hogy a W920 elérhetővé vált volna. Ezzel együtt a szoftver fejlettsége így is jelentős érv lehet a Pixel Watch mellett a versenytársak, köztük a Samsung következő generációs okosórái ellenében.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Kép: TechRadar
2026.10.17.
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Az AMD Helion Agentic AI Rack 32 768 Zen 6 magot,…
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
Kép: StorageReview
2026.10.17.
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
A Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: az RTX Spark N1X…
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
Kép: StorageReview
2026.10.17.
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
A HP OmniBook Ultra 16 teszt: 128 GB-os RTX Spark gép,…
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Kép: Wccftech
2026.10.17.
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Az NVIDIA gyorsabb DLSS 5 Neural Rendering modellje az NBA 2K27-ben…
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.17.
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Az NVIDIA csatlakozott az Európai Bizottság AI in Science kezdeményezéséhez: nyílt…
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
Kép: Lenovo StoryHub
2026.10.17.
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
A Lenovo a 2026-os felülvizsgálat után is bent maradt a Hang…
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Illusztráció: AI-generált kép
2026.10.16.
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Az Intel Core 5 205H megjelent a PassMarkban: 8 mag, 12…
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.16.
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Megérkeztek a DLSS 4.5 vezérlők a GeForce NOW-ra: a tagok maguk…