Megjelent a Sony LinkBuds S füllhalgató

Pehelykönnyű a Sony új vezeték nélküli fülhallgatója, darabonként mindössze 4,8 grammot nyomnak és fekete/fehér színekben lesz elérhető A fülhallgató felkínálja az aktív zajszűrés mellett az ambient üzemmódot, amivel a felhasználó beengedheti a környezeti hangokat is.

A Sony LinkBuds S támogatja a Sony magas minőséget produkáló LDAC kodekjét. A legnagyobb sávszélességgel kizárólag egy Sony márkájú eszközön lehet igénybe venni, hiába képezi a részét magának az Android ökoszisztémának. Ha 990 Kbps-t szeretnél, akkor Sony eszközt érdemes használnod.

Mozgás közben sem kell lemondani a jó muzsikáról, mert a Sony fülhallgatója IPX4 minősítésnek megfelelően áll ellen a víznek és a pornak. Ez nem elegendő fürdéshez vagy úszáshoz, de az izzadtság és pár csepp eső ellen kiváló védelmet jelent a fülesek finom elektronikája számára. Bekapcsolt aktív zajszűrés mellett nagyjából 20 órát bír, igaz ennek eléréséhez be kell vonni a folyamatba a tárolásra és egyben töltésre is használható akkumulátoros tokot. Önmagukban a fülesek nagyjából 6 órán át húzzák a bekapcsolt ANC funkció mellett. Már potom 200 dollárért (~73 ezer Ft) meg is vehetjük a fülest.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.06.04.
Hogyan blokkolhatod a kéretlen hívásokat és SMS-eket Androidon és iPhone-on?
A spam hívások és kéretlen SMS-ek évek óta az okostelefon-használók egyik…
2026.06.03.
Marvel’s Wolverine: véres új előzetes és Jean Grey első bemutatkozása
A Sony legutóbbi State of Play eseményén hosszabb betekintést kaptunk a…
2026.06.03.
Nvidia RTX Spark: az AI ügynökök új korszakát hozhatja el a Windows PC-kre
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta az RTX…
2026.06.02.
Pacific Fusion: 440 gigawattos impulzust ért el a fúziós energia felé vezető úton
A fúziós energia fejlesztésével foglalkozó Pacific Fusion új mérföldkőhöz érkezett. A…
2026.06.02.
ASUS ExpertCenter P200 AiO: új üzleti all-in-one PC érkezik AMD Ryzen processzorral
dszer a mindennapi üzleti feladatokra optimalizált teljesítményt kínál, legyen szó dokumentumkezelésről,…
MSI Claw 8 EX AI+
2026.06.01.
MSI Claw 8 EX AI+ érkezik az új Intel Arc G3 chippel
Az MSI a Computex 2026 kiállításon leleplezte a Claw 8 EX…
2026.06.01.
Nvidia RTX Spark: új Arm-alapú chip érkezik az Apple M5 kihívójaként
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta RTX Spark…