Megosztanád a jelszavad Netflixen? Fizess érte!

A Netflix elsőként azzal próbálkozott, hogy bevezette a fizetős alfiókokat. Ez azt jelenti, hogy egy kisebb havidíjért cserébe extra felhasználókat lehet hozzáadni egy előfizetéshez, akik saját jelszóval tudják majd használni a szolgáltatást. Ezt Peruban, Chilében és Costa Ricán vezették be teszt jelleggel június elején.

Most azonban érdekes módon egy másik lehetőséget is elkezdtek kipróbálni, ami nem más, mint a “háztartás hozzáadása”. Az ugyebár benne van a Netflix felhasználási feltételeiben, hogy egy előfizetést csak egy háztartáson belül lehet használni, az már más kérdés, hogy eddig nem igazán szankcionálták azokat, akik ezt megszegték. Ez azonban hamarosan változhat, ugyanis az új megoldás lényege pontosan az, hogy egy kis extra havidíjért cserébe több háztartásban is használható lesz egy előfizetés. Így gyakorlatilag pénzt fognak beszedni a jelszómegosztásért.

Az új fejlesztést egyelőre néhány latin-amerikai országban (Argentína, Dominikai Köztársaság, El Salvador, Guatemala és Honduras) tesztelik. A plusz háztartások hozzáadása átszámolva 600 és 1200 Ft közötti összegbe kerül. Akik az alap csomagra fizetnek elő, azok egy háztartást adhatnak így hozzá, akik a középsőre, azok kettőt, akik pedig prémium előfizetők, azok hármat.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Az ASUS és az MSI teljes RTX Spark laptop-készlete elkelt még…
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Kép: TechRadar
2026.09.02.
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Az Nvidia 616.56-os Game Ready drivere kínzó képernyővillódzást okoz – RTX…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
Kép: StorageReview
2026.09.02.
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
A Dell Pro 14 Premium az ultramobil üzleti felhasználók csúcsgépe: 2,55…
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Kép: ServeTheHome
2026.09.02.
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Az NVIDIA a Hot Chips 2026 konferencián részletezte, hogyan illeszthető a…
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.02.
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Az NVIDIA és a CrowdStrike bemutatta a SafeMind rendszert: az első…
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Kép: Guru3D
2026.09.01.
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Az ASUS ProArt P14 az NVIDIA RTX Spark platformra épül: 20…
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
Kép: Tom's Hardware
2026.09.01.
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
A TP-Link szeptember 30-án elindítja az Archer 8 Ultra BN19000 előrendelését…