Elon Musk vs Twitter CEO – Kezdődjön a párbaj

Már hónapok óta hangos a sajtó Elon Musk Twitter felvásárlása körül, amelyből végül nem lett semmi, mivel a világ leggazdagabb embere elállt a 44 milliárd dolláros üzlettől. Musk saját állítása szerint azért döntött így, mert a Twitternek nem sikerült bizonyosságot adnia arról, hogy mely számítások alapján jutott arra a megállapításra, hogy a napi aktív felhasználói bázis kevesebb mint 5 százalékát teszik ki a spam vagy kamu profilok.

Az üzlet felbontása óta folyamatosan megy az adok-kapok. Musk ellenkeresetet nyújtott be a közösségi oldal ellen a delaware-i bíróságon, júliusban pedig őt perelte be a cég az egyesülési megállapodás érvényesítéséért. Ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy Musk a nagyközönséget sem akarja kihagyni a buliból, ugyanis kihívta egy nyilvános vitára a Twitter vezérigazgatóját, Parag Agrawalt. A vita a spam fiókok megoszlásáról szólna.

Musk mindezek mellett még a követőit is megkérdezte a dologról egy szavazás keretében. Jelenleg a válaszadók 64.9 százaléka véli úgy, hogy a Twitter nem mond igazat, vagyis a hamis és spam profilok napi aránya nem öt százalék alatt van.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
Kép: Guru3D
2026.09.03.
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
A TP-Link TX301 PCIe x1 bővítőkártya 5 Gbps-os Ethernet-kapcsolatot ad asztali…
Dell 14S: színes MacBook Neo-riválist mutatott be a Dell
Kép: Windows Central
2026.09.03.
Dell 14S: színes MacBook Neo-riválist mutatott be a Dell
A Dell bejelentette a 14S laptopot, amellyel az Apple MacBook Neo…
ASUS Zephyrus G14 kijelző: $1381-es szervizajánlat
Kép: Wccftech
2026.09.03.
ASUS Zephyrus G14 kijelző: $1381-es szervizajánlat
Egy marokkói ASUS ROG Zephyrus G14 tulajdonos $1381-es kijelzőcsere-ajánlatot kapott –…
RTX 5080, 5070 Ti és 5070 áremelés: ASUS és Galax
Kép: Wccftech
2026.09.03.
RTX 5080, 5070 Ti és 5070 áremelés: ASUS és Galax
Az ASUS és a Galax ismét árat emelt az RTX 50-es…
Acer Swift Blade 14: rekordvékony, 799 grammos ultrabook
Kép: HotHardware
2026.09.03.
Acer Swift Blade 14: rekordvékony, 799 grammos ultrabook
Az Acer egyszerre mutatott be három laptopot: a mindössze 799 grammos…
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Az ASUS és az MSI teljes RTX Spark laptop-készlete elkelt még…
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Kép: TechRadar
2026.09.02.
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Az Nvidia 616.56-os Game Ready drivere kínzó képernyővillódzást okoz – RTX…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…