Hogyan válasszunk laptopot a sulikezdésre?

Ahogyan az elmúlt időszakban a felnőtteknél hibrid munkavégzés alakult ki, a gyerekeknél is teljesen általánossá vált, hogy az egyik tanárnál kézzel kell megírni a leckét a munkafüzetben, a másik tanár pedig e-mailben várja a házi feladatot. Ráadásul a kikapcsolódáshoz és szórakozáshoz, illetve a barátokkal való kapcsolattartáshoz is egyre nagyobb arányban használnak számítógépet, laptopot vagy tabletet a fiatalok. Elengedhetetlen tehát a megfelelő technológiai háttér megléte, amellyel élmény lehet a tanulás és a szórakozás is. De milyen szempontokat kell végig gondolni, hogy a megfelelő modellt válasszuk? Valamint hogyan alakítsuk ki a megfelelő tanulósarkot? Az alábbiakban a Dell segít ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában!

Kinek, mit, mire?

Az általános iskolásoknak általában elég egy alapfelszereltségű, maximum középkategóriás laptop. Az olyan alapfeladatok ellátására, mint a szövegszerkesztés vagy a böngészés, esetleg videók lejátszására egy kevésbé erős, kisebb méretű laptop is tökéletesen megfelel. Azért is célszerű mérsékelt méretű modellekben gondolkodni, mert ezeknek értelemszerűen a súlya is barátságosabb, és nem olyan megterhelő a gyerkőcnek a szállítás. A borítást is lehet ilyen szempontból mérlegelni, hiszen a műanyag házzal rendelkező modellek jelentősen könnyebbek, a fémborításúakat viszont – a strapabíró kialakításuknak köszönhetően – nyugodt szívvel adhatjuk hebrencs fiatalok kezébe is.

Egy középiskolásnak vagy egy egyetemistának viszont már érdemes komolyabb gépbe beruházni, különösen akkor, ha érdeklődik valamilyen erősebb programhasználatot igénylő tevékenység iránt, mint amilyen a programozás, vagy épp a kép- és videószerkesztés. Ez esetben fontos, hogy a laptop erős processzorral, megfelelő hűtési megoldással, valamint dedikált videókártyával rendelkezzen. Ezáltal a képszerkesztés, a 4K felbontású videók renderelése vagy épp a digitális hangszerkesztő programok használata is zavartalanul fut majd. Az ilyen modelleknek a játékok futtatása sem okoz gondot, ha a kikapcsolódásé lenne a főszerep. Több modellben elérhető már az extra gyors töltés, amelynek köszönhetően rendkívül gyorsan tölthető az akkumulátor, így az sem probléma, ha csak kevés idő marad a diáknak és a gépének a feltöltődésre két óra között.

Nem minden a belső

A képernyő kiválasztása során is több tényezőt kell figyelembe venni. Nem elég a megfelelő felbontást mérlegelni, hiszen amellett, hogy a laptop kiváló látványvilágot garantál, fontos, hogy a fiatalok szemét is kímélje. A tanulásba ugyan kevesebb gyerek tud belefeledkezni, de filmnézés, játék vagy a barátokkal való chat közben gyakran előfordul, hogy annyira koncentrálnak, hogy még pislogni is elfelejtenek. Ez kevésbé rossz esetben „csak” szemszárazsághoz, rosszabb esetben akár homályos látáshoz vagy kötőhártya-gyulladáshoz is vezethet. Ha tudjuk a csemetéről, hogy hajlamos ilyesmire, hosszú távon jó befektetés lehet egy olyan képernyő vagy monitor, amely hasznos funkciókkal védi a szem egészségét. A ComfortView Plus megoldással elérhető modellek ebben is segítenek. Ez a beépített, TÜV Rheinland tanúsítvánnyal rendelkező technológia amellett, hogy gondoskodik az állandó színhűségről, hogy a feladatok elkészítése a lehető legjobb minőségben történjen, minimalizálja a káros tartományban lévő kékfénykibocsátást, hogy kímélje a szemet.

Komplett ökoszisztéma, személyre szabva

Nem csupán a gyerkőc kényelme, de egészsége szempontjából is fontos, hogy a kialakított tanulósarok megfelelő kiegészítőkkel legyen ellátva. Az ideális informatikai háttér mindenkinek mást jelent. Ez nem csak feladatkörönként, de személyenként is változhat. Interaktív monitorok és intelligens megoldások közt válogathatunk, melyeket a kiegészítők széles skálája tesz teljessé. Ezeknek a tartozékoknak köszönhetően könnyen és biztonságosan integrálható a technológia az új tanítási és tanulási módszerekkel. Széles körben válogathatunk a kiegészítők közül, és eldönthetjük, a monitorok, billentyűzetek, egerek, tokok, és headsetek mely kombinációja legideálisabb gyermekünk számára, akár minden igényt kielégítő csomagot, akár pénztárcabarát megoldást keresünk.

Tanulósarok mesterfokon

Nem csak a kiegészítők beszerzésére, de elhelyezésükre is fontos figyelmet fordítani. Gyakori hiba, hogy a képernyő magasságát nem igazítják hozzá az ülő helyzethez. Ideális esetben a kijelző teteje 6-7 centiméterrel a szem magassága felett található, és a képernyő 20 fokos szögben meg van döntve. Ha függőlegesen ülünk és a monitor nem a megfelelő helyen helyezkedik el a látóterünkben, akkor óhatatlanul is előre görnyedünk egy idő után, ami rövid távon nyak- és hátfájdalmakhoz vezet, hosszú távon pedig rossz tartáshoz. Ezért mindenképpen érdemes a megfelelő magasságba helyezni a monitort, esetleg a laptopot egy állványon, vagy akár csak néhány vastagabb könyvön.

Arra is érdemes figyelni az asztali környezet kialakításánál, hogy a monitor és az állvány, illetve az egér és a billentyűzet mellett még maradjon hely egy könyv vagy egy füzet kényelmes elhelyezésére a gyermek előtt, vagy könnyen el lehessen pakolni a perifériákat, ha kézzel kellene írni.

Zöld megoldások az IT terén. Miért ne?

Gyermekeink fenntarthatóbb és zöldebb jövőjének megteremtése érdekében is egyre többet teszünk. Miért ne lehetne ez érvényes a laptopvásárlásra is? A Dell a tervek szerint 2050-re teljesen karbonsemleges működésre szeretne átállni. A laptopokat a repülőgépiparból újrahasznosított szénszállal alakítják könnyebbé és erősebbé, a hátizsákokat pedig járművek szélvédőiből kinyert műanyaggal teszik vízállóvá. Fontos cél az is, hogy 100%-ban fenntartható csomagolást biztosítson az eszközöknek, amely újrahasznosított vagy megújuló anyagokból készül. Kitöltőhabot és egyszer használatos műanyag zacskókat egyáltalán nem használnak, sőt, a csomagolás a szelektív hulladékgyűjtőbe dobható, mivel óceánból származó és helyben újrahasznosított műanyagot, fenntartható anyagokat és újrahasznosított hullámpapírt tartalmaz.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Lenovo & Motorola Qira: több eszköz, app és piac
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.05.
Lenovo & Motorola Qira: több eszköz, app és piac
A Lenovo & Motorola Qira személyes AI asszisztens IFA 2026-on jelentősen…
AMD Threadripper Halo Station: AI-munkaállomás 96 maggal
Kép: ServeTheHome
2026.09.05.
AMD Threadripper Halo Station: AI-munkaállomás 96 maggal
Az AMD az IFA 2026-on bemutatta a Threadripper Halo Station nevű…
2026.09.04.
GTA VI DualSense kontrollerek érkeznek – két limitált kiadást mutatott be a Sony
A Grand Theft Auto VI megjelenése önmagában is az év egyik…
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Kép: The Verge
2026.09.04.
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…
2026.09.04.
Lenovo Yoga Pro 9n és 9n 2-in-1: RTX Spark laptopok
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Kép: HotHardware
2026.09.04.
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Az NVIDIA DLSS 5 neural rendering ma vált elérhetővé RTX 50-es…
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.04.
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta teljes Hybrid AI portfólióját: Yoga,…
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.04.
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Az IFA 2026-on az NVIDIA bemutatta a PAIR routert, az RTX…