Szabályozási hadviselés: A Sony aggódik, hogy a Microsoft rossz Call of Duty élményt kínál PlayStation-ön

Amint azt tudjuk, nagy csörtével, de végül a Microsoft felvásárolta az Activision-t, azaz az egész Call of Duty franchise-t. A Sony Interactive Entertainment (SIE) elnök-vezérigazgatója, Jim Ryan nyilvánvalóan meg szerette volna akadályozni ezt. Úgy tűnik a Sony-t nem tudja meggyőzni a Microsoft, úgy érzik, hogy a PS játékosok egy alacsonyabb szintű Call of Duty-élményt fognak kapni, ha az üzlet valóban létrejön.

A Microsoft 69 milliárd dolláros ajánlata az Activision Blizzard megvásárlására számos akadályba ütközött a szabályozó hatóságoknál, különösen az Egyesült Királyság Verseny- és Piacfelügyeleténél (CMA) és az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottságánál (FTC). A fő akadályt a Sony jelenti, amely a jelek szerint soha nem fogja elhinni a Microsoft ígéretét, miszerint a népszerű Call of Duty lövöldözős franchise-t PlayStation-re is elérhetővé teszik (illetve hagyják), azután is, hogy az üzlet létrejött.

Még februárban a Sony Interactive Entertainment (SIE) vezetője, Jim Ryan zárt ajtók mögött tárgyalt Margrethe Vestagerrel, az EU trösztellenes (monopóliumellenes) vezetőjével Brüsszelben. Nem derült ki, hogy mit is takar a találkozó, de nemrég az Activision vállalati ügyekért felelős alelnöke és Lulu Cheng Meservey vezérigazgató a Twitteren kijelentette, hogy a Sony vezérének egyetlen célja a Microsoft-Activision egyesülés megállítása volt.

A SIE vezérigazgatója válaszolt erre Brüsszelben, idézzük:

„Nem akarok új Call of Duty-ügyletet. Csak meg akarom akadályozni az egyesülést.”

A Sony aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az Activision Blizzard Microsoft általi felvásárlása azt eredményezheti, hogy a PlayStation játékosok nem játszhatnak a Call of Duty-val az Xbox-exkluzivitás miatt. (Ugyebár az Xbox a Microsofté)

A közelmúltban olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint a Sony rá tudta venni az Egyesült Királyság CMA-jét, hogy blokkolja az ügyletet, vagy legalább kényszerítse a Microsoftot a Call of Duty franchise eladására – ezt azonban senki nem tudja megerősíteni, hogy meg is fog történni/megtörtént. Ugyan úgy, ahogy a Sony is csinál magának exkluzív játékokat, a Microsoft is ezen van: felvásárolták például a ZeniMax/Bethesda Softworks-öt és olyan lenyűgöző címeket tettek Xbox és Windows exkluzívvá, mint a Starfield vagy a Redfall.

Amint arról a The Verge beszámolt, a Sony még azt is közölte az Egyesült Királyság CMA-val, hogy a Microsoft akár arra is képes lesz, hogy direkt bugos verziót ad ki a PlayStation játékosok számára, ezért a playerek majd elriadnak a PS-en való CoD-ozástól.

Még ha ezeket ki is javítják idővel, az már olyan késő lenne, hogy a játékostársadalom elveszítené a PlayStation iránti bizalmát. Amint azt Modern Warfare II is tanúsítja, a Call of Duty-t leggyakrabban a megjelenés első néhány hetében vásárolják meg. Ha kiderül, hogy a játék teljesítménye PlayStation-ön rosszabb, mint Xbox-on, a Call of Duty playerek úgy dönthetnek, hogy Xbox-ra váltanak, attól tartva, hogy másodosztályú vagy kevésbé versenyképes platformon játszák kedvenc játékokat.

A Microsoft azonban folyamatosan próbálta eloszlatni az ilyen félelmeket. A cég megerősítette, hogy a Call of Duty Nintendo és Nvidia platformokra is érkezik, illetve elkötelezett a játék több platformon tartása melle. A Microsoft képviselői azt is elmondták, hogy „gazdaságilag irracionális” lenne, ha a Call of Duty vásárlói közül kiesnének a PlayStation játékosok.

A redmondi óriás 10 éves szerződést ajánlott a Sonynak, hasonló feltételekkel, mint a Nintendóval és az Nvidiával, de a tárgyalások kudarcba fulladtak. Ezen a ponton a Sony félelme irracionálisnak tűnik. Nagyon valószínűtlen, hogy a Microsoft szándékosan szabotálja a játékélményt egy konkurens platformon, bár előfordulhat, hogy az Xbox és a PC hibajavításai és egyéb apróságok előtérbe kerülnek, mivel a fejlesztők (nyilván) jobban foglalkoznak saját platformjukkal – illetve jobban is ismerik azt.

Ami azonban tényleg aggodalomra ad okot, az az ,hogy a Microsoft esetleg nem engedélyezi a Sonynak, hogy PlayStation Plus előfizetéses szolgáltatására felvegye a Call of Duty-t – míg Xbox Game Passon ezt az első naptól kezdve megtehetik a játékosok. A Microsoft azonban kijelentette saját CMA-beadványában, hogy „a Microsoft többjátékos előfizetésében szereplő bármely CoD-játék jogosult a Sony többjátékos előfizetési szolgáltatásába, ugyanabban az időben és ugyanolyan időtartamra.”

Annak ellenére, hogy a Sony megpróbálja meghiúsítani a Microsoft-Activision megállapodást, az a hír járja, hogy a szabályozók valószínűleg engedélyt adnak a rá.

A The Verge szerint a brit CMA láthatóan 3 millió (igen, ez így van!) Microsoft és Activision dokumentumot és 2100 nyilvános e-mailt vizsgál. A végső döntést várhatóan április 26-án hozzák nyilvánosságra.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Kép: TechRadar
2026.10.17.
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Az AMD Helion Agentic AI Rack 32 768 Zen 6 magot,…
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
Kép: StorageReview
2026.10.17.
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
A Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: az RTX Spark N1X…
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
Kép: StorageReview
2026.10.17.
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
A HP OmniBook Ultra 16 teszt: 128 GB-os RTX Spark gép,…
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Kép: Wccftech
2026.10.17.
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Az NVIDIA gyorsabb DLSS 5 Neural Rendering modellje az NBA 2K27-ben…
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.17.
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Az NVIDIA csatlakozott az Európai Bizottság AI in Science kezdeményezéséhez: nyílt…
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
Kép: Lenovo StoryHub
2026.10.17.
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
A Lenovo a 2026-os felülvizsgálat után is bent maradt a Hang…
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Illusztráció: AI-generált kép
2026.10.16.
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Az Intel Core 5 205H megjelent a PassMarkban: 8 mag, 12…
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.16.
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Megérkeztek a DLSS 4.5 vezérlők a GeForce NOW-ra: a tagok maguk…