A Fujitsu kutatása feltárta a szakadékot a „fenntarthatósági átalakulás” valósága és jelenlegi megítélése között

A szervezetek 61%-a állítja, hogy előrehaladott állapotban van a fenntarthatóság terén, azonban a valóság az, hogy 10-ből kevesebb mint 1 szervezet teljesítette csak a legfontosabb fenntarthatósági követelményeket.

A Fujitsu ma bejelentette azon kutatásának eredményét, melynek elkészítésével ő maga bízta meg az FT Longitude, a Financial Times csoport kutatási és tartalommarketing szakosztályát. A legtöbb szervezet úgy nyilatkozott, hogy a fenntarthatósági törekvések elsőszámú prioritásként jelennek meg náluk, leginkább három területen: környezeti, gazdasági és társadalmi.

A kutatás azonban azt mutatja, hogy kevés szervezet valósult ténylegesen igyekvőnek, ugyanis a legtöbben nem feleltek meg a „Fenntarthatósági Átalakulás” legfőbb követelményeinek – annak ellenére, hogy saját maguk szerint ők igenis tesznek ezért. A szakadék jól látható az alábbi ábrán, amely azt is jelzi, hogy a megkérdezett szervezetek mindössze 26%-a valósított meg egészségügyi és jóléti kezdeményezéseket a munkavállalók számára, és csak 12%-uk használ vagy hoz létre szén-dioxid-semleges termékeket.

A jelentés azt is megállapítja, hogy a szervezetek több mint kétharmada (68%) szerint a fenntarthatósági átalakulás nem lesz sikeres jelentős technológiai befektetések nélkül. Arra a kérdésre, hogy milyen támogatásra van szükségük a fenntarthatósági átalakulás eléréséhez, 42%-uk azt mondta, hogy a meglévő/örökölt technológia átalakításához lenne szükség leginkább a segítségre.

Kulcsfontosságú megállapítások

A „sustainability gap”, avagy a fenntarthatósági szakadék

Míg a szervezetek 61%-a úgy gondolja, hogy jelentős előrelépést tett a fenntarthatóság felé, tízből kevesebb mint egy teljesített olyan fontos fenntarthatósági követelményeket, mint a fenntartható ellátási láncok fejlesztése (9%), a nettó nulla (net zero) státusz elérése (2%) és a környezeti vészhelyzetekre való felkészülés (7%).

A szervezeteknek támogatásra van szükségük technológiai átalakításukhoz

A kutatás azt mutatja, hogy a szervezetek befektetnek a modern technológiába, felismerve, hogy ez alapvető lépést jelent számos fenntarthatósági átalakítási kezdeményezés támogatásában. Mindazonáltal a jelentés arra is rávilágít, hogy a meglévő/örökölt technológia átalakításához nyújtott segítség hiánya az egyik fő gond azon szervezetek számára, amelyek előrelépést kívánnak tenni fenntarthatósági átalakulás felé.

Changemakers – Akik elhozzák a változást

Azonosításra került azonban egy szűk kör, akiket csak úgy emlegetnek, mint „changemakers”. Ők játnak legelöl a fenntarthatósági törekvések terén. Ez a csoport, a vizsgált szervezetek 6%-át teszi ki, ők a vezetők a fenntarthatóság és a technológia terén. A csoport jelentős előrelépést tett fenntarthatósági céljainak elérése érdekében azáltal, hogy erőfeszítéseiket innovatív technológiával hajtották végre. Ők járnak legelől mind a fenntarthatósági követelmények, mind a technológiai átalakulás terén.

A technológia kulcsfontosságú a fenntarthatósági átalakulás sikeréhez vezető úton

A Fenntarthatósági Átalakulásban való sikerességhez a vállalatoknak fenntarthatónak kell lenniük, valamint technológia szempontjából szükségük van az előrehaladottságra. Ha a szervezetek sikeresek akarnak lenni Fenntarthatósági átalakítási terveikben, nem elég csak a fenntarthatóságra összpontosítani. Az egészben kulcsszerepet játszik a technológia.

Konklúzió

A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a megvalósítás kérdése a legfontosabb eleme a fenntarthatósági átalakulásnak. A szándék és a motiváció már megvan, de a szervezeteknek támogatásra van szükségük ahhoz, hogy leküzdjék a céljaik elérését gátló akadályokat. A Fujitsu abban segíthet ügyfeleinek, hogy problémaközpontú megközelítést alkalmaz, valamint technológiai és innovációs megoldásokat nyújt az üzleti és társadalmi célok elérése érdekében.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.09.04.
GTA VI DualSense kontrollerek érkeznek – két limitált kiadást mutatott be a Sony
A Grand Theft Auto VI megjelenése önmagában is az év egyik…
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Kép: The Verge
2026.09.04.
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…
2026.09.04.
Lenovo Yoga Pro 9n és 9n 2-in-1: RTX Spark laptopok
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Kép: HotHardware
2026.09.04.
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Az NVIDIA DLSS 5 neural rendering ma vált elérhetővé RTX 50-es…
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.04.
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta teljes Hybrid AI portfólióját: Yoga,…
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.04.
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Az IFA 2026-on az NVIDIA bemutatta a PAIR routert, az RTX…
2026.09.04.
Lenovo IdeaPad Vibe: 7 színben, AI-val töltve
A Lenovo Innovation World 2026 rendezvényen bemutatkozott az IdeaPad Vibe sorozat…
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
Kép: Guru3D
2026.09.03.
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
A TP-Link TX301 PCIe x1 bővítőkártya 5 Gbps-os Ethernet-kapcsolatot ad asztali…