Ekkor érkeznek a Samsung új hajtogatós mobiljai!

A Samsung néhány órája hozta nyilvánosságra, hogy július 26-án, szerdán kerül sor a Galaxy Z Fold 5 és a Z Flip 5 ünnepélyes bemutatójára, amit ezúttal a koreai fővárosban, Szöulban ejtenek meg. Aki viszont élőben akarja nézni, annak nem árthat egy kávé, ugyanis megnéztem és magyar idő szerint éjjel egy órakor indul el a műsor.

Akik már most biztosra veszik a vásárlást, azok az Egyesült Államokban egy 50 dolláros (kb. 18 ezer forintos) előlegért cserébe le is foglalhatnak egy példányt a Galaxy Z Fold 5-ből. Ennek eldöntésében az is segíthet, hogy a kihajtható mobilról és a kisebb Z Flip 5-ről szinte minden kiszivárgott, beleértve a gyári fotókat is.

Így aztán tudjuk, hogy mindkét készülék a Qualcomm aktuális csúcsprocesszorára, a Snapdragon 2-re épül, viszont egyikük sem kapja meg a Samsung 200 megapixeles kameraszenzorját. A Galaxy Z Fold 5 árát egyelőre a szivárgások sem árulták el, a Flip 5 viszont várhatóan 1299 euróról, vagyis közel 500 ezer forintról indul majd, ami az adókkal együtt persze bőven át is lépi a félmilliós határt.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.09.04.
GTA VI DualSense kontrollerek érkeznek – két limitált kiadást mutatott be a Sony
A Grand Theft Auto VI megjelenése önmagában is az év egyik…
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Kép: The Verge
2026.09.04.
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…
2026.09.04.
Lenovo Yoga Pro 9n és 9n 2-in-1: RTX Spark laptopok
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Kép: HotHardware
2026.09.04.
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Az NVIDIA DLSS 5 neural rendering ma vált elérhetővé RTX 50-es…
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.04.
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta teljes Hybrid AI portfólióját: Yoga,…
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.04.
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Az IFA 2026-on az NVIDIA bemutatta a PAIR routert, az RTX…
2026.09.04.
Lenovo IdeaPad Vibe: 7 színben, AI-val töltve
A Lenovo Innovation World 2026 rendezvényen bemutatkozott az IdeaPad Vibe sorozat…
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
Kép: Guru3D
2026.09.03.
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
A TP-Link TX301 PCIe x1 bővítőkártya 5 Gbps-os Ethernet-kapcsolatot ad asztali…