Frissítést kap a Steam Deck operációs rendszere

Ezekben a napokban töltötte be a 20. évét a videojáték-piac legnagyobb PC-s áruháza, a Steam. A Valve kisebb-nagyobb meglepetésekkel készült ebből az alkalomból, köztük azzal is, hogy mindhárom Steam Deck modell árát mérsékelte. Igaz, a kedvezmény csak átmeneti, de szeptember 21-éig még kihasználhatjuk, és akkor attól függően, hogy melyik típust választottuk, 10, 15 vagy akár 20 százalékot is megtakaríthatunk az eredeti árhoz képest.

A PC-kézikonzol hibrid soron következő nagy frissítése újrakalibrálja a színek alapbeállításait, immáron az sRGB opciót tekintve elsődlegesnek. Ez azt eredményezi, hogy a kijelzőn az eddiginél élénkebb és melegebb színeket fogunk látni. A Settings – Adjust Display Colors menüben ezt még finomhangolhatjuk a Color Vibrancy és Color Temperature opciók csúszkáival.

Viszont annak sincs semmi akadálya, hogy visszaálljunk a korábbi beállításokra, ha az új nem nyeri el a tetszésünket. Szintén újdonságnak számít, hogy a Steam Deck külső kijelzőkön támogatni fogja a HDR és VRR megjelenítési opciókat, amennyiben az eszközre csatlakoztatott tévé vagy monitor, valamint az USB-C-adapter ezt lehetővé teszi.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.24.
Az Európai Bizottság több mint 1 milliárd dolláros bírságot szabott ki a Google-ra a Digital Markets Act megsértése miatt
Az Európai Bizottság csütörtökön több mint 1 milliárd dolláros bírsággal sújtotta…
2026.07.24.
Framework majdnem megduplázza a Laptop 13 Pro memóriaárait, a beszállító hirtelen áremelése miatt
A Framework a Tom's Hardware szerint egyik napról a másikra jelentősen…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…