A Sony-nak nem pénzkeresés a célja a Portal-lal

Ahogy a konzolgyártók általában, a Sony a PlayStation Portalt sem azért adta ki, hogy profitot termeljen. A konzolos piac szereplői jellemzően nullásan vagy veszteségesen árulják gépeiket, mert a játékokból és szolgáltatásokból annyi pénz jön be, hogy így is megéri. Pontosan ezért nem annyira meglepő Hideaki Nishino, a Sony platformélményért felelős vezető alelnökének kijelentése.

A japán úriember beszélt az egyes piacokon már most kapható, Európába várhatóan januárban érkező PlayStation Portalról, és elmondta, nem reméltek profitot a gép eladásaiból. Egy nagyon szűk közösségnek szánták eleve, hogy ők akkor is játszhassák kedvenceiket, ha épp nem férnek hozzá a konzolhoz. A cél a játékkal töltött idő növelése volt, ami valószínű sikerülni is fog.

A Portal jelen pillanatban csak arra jó, hogy azok, akik rendelkeznek PlayStation 5-tel, elérjék játékaikat távolról. Elsősorban ugye az otthoni hálózatról, de nincs akadálya a távoli kapcsolódásnak sem, ha olyan helyen tudunk csatlakozni, ahol elég erős a net. Elvileg nincs technikai akadálya a cloud gaming támogatásának, ha ezt is elérhetővé teszik rajta, sokkal vonzóbb lehet az ajánlat.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.06.04.
Hogyan blokkolhatod a kéretlen hívásokat és SMS-eket Androidon és iPhone-on?
A spam hívások és kéretlen SMS-ek évek óta az okostelefon-használók egyik…
2026.06.03.
Marvel’s Wolverine: véres új előzetes és Jean Grey első bemutatkozása
A Sony legutóbbi State of Play eseményén hosszabb betekintést kaptunk a…
2026.06.03.
Nvidia RTX Spark: az AI ügynökök új korszakát hozhatja el a Windows PC-kre
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta az RTX…
2026.06.02.
Pacific Fusion: 440 gigawattos impulzust ért el a fúziós energia felé vezető úton
A fúziós energia fejlesztésével foglalkozó Pacific Fusion új mérföldkőhöz érkezett. A…
2026.06.02.
ASUS ExpertCenter P200 AiO: új üzleti all-in-one PC érkezik AMD Ryzen processzorral
dszer a mindennapi üzleti feladatokra optimalizált teljesítményt kínál, legyen szó dokumentumkezelésről,…
MSI Claw 8 EX AI+
2026.06.01.
MSI Claw 8 EX AI+ érkezik az új Intel Arc G3 chippel
Az MSI a Computex 2026 kiállításon leleplezte a Claw 8 EX…
2026.06.01.
Nvidia RTX Spark: új Arm-alapú chip érkezik az Apple M5 kihívójaként
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta RTX Spark…