Most már tuti lesznek játékok a YouTube-on

A YouTube még szeptember elején kezdte el tesztelni Playables névre keresztelt funkcióját, amelynek lényege, hogy a YouTube Premium előfizetők hozzáférhetnek egy sor olyan játékhoz, amit letöltés nélkül indíthatnak el. Az új szolgáltatás nemrégiben élesedett, így egyre több felhasználónál jelennek meg az újdonságok, amelyeknél nincs megkötés a platformot illetően, vagyis számítógépen és mobileszközökön is elérhetőek.

Eddig összesen 37 játék jelent meg a kínálatban, köztük olyan címekkel, mint a Daily Solitaire, a The Daily Crossword, az Angry Birds Showdown, a Merge Pirates vagy a Farm Land. Ahogy a TechCrunch is megjegyzi, a YouTube gyakran tesztel olyan fejlesztéseket a YouTube Premium keretében, amelyek később az ingyenes szolgáltatásukon is megjelennek, így nem kizárt, hogy a videómegosztó a jövőben széles körben is elérhetővé teszi a játékokat.

Nem a YouTube ugyanakkor az egyetlen, ami tőle szokatlan módon belekóstol a gamer világba. A Netflix még két évvel ezelőtt rukkolt elő saját videójáték-szolgáltatásával, akkor még igencsak szegényes kínálattal, mindössze öt játékkal. A Netflix Games-nek ugyan nem lett nagy visszhangja, a streamingszolgáltatót továbbra is intenzíven foglalkoztatja a videójátékok piaca.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
MSI MAG 256QR36: WQHD felbontás 360 Hz-cel
Kép: Guru3D
2026.11.06.
MSI MAG 256QR36: WQHD felbontás 360 Hz-cel
Az MSI MAG 256QR36 24,5 hüvelykes WQHD gamer monitor Rapid IPS…
AI memóriaprobléma: az NVIDIA full-stack codesign válasza
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.06.
AI memóriaprobléma: az NVIDIA full-stack codesign válasza
Az NVIDIA szerint nem a több HBM, hanem a full-stack codesign…
RTX PRO 5500: drágább, mint a zászlóshajó RTX PRO 6000
Kép: TechPowerUp
2026.11.06.
RTX PRO 5500: drágább, mint a zászlóshajó RTX PRO 6000
Az NVIDIA RTX PRO 5500 17 999 dolláros áron tűnt fel…
Nyílt AI modellek: Chris Alexiuk és a Nemotron
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.06.
Nyílt AI modellek: Chris Alexiuk és a Nemotron
Chris Alexiuk, az NVIDIA mérnöke szerint a nyílt AI modellek az…
NVIDIA App 11.0.9.585: DLSS Override 19 új játékhoz
Kép: TechPowerUp
2026.11.06.
NVIDIA App 11.0.9.585: DLSS Override 19 új játékhoz
Az NVIDIA App 11.0.9.585 újabb 19 játékhoz hoz DLSS Override profilt,…
NVIDIA Vera CPU: gyorsabb ágensek, több teljesítmény/watt
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.06.
NVIDIA Vera CPU: gyorsabb ágensek, több teljesítmény/watt
Az NVIDIA Vera CPU a gyártó szerint 1,6x több AI-ágenst bír…
AMD Intel bevétel: első alkalommal előzhet az AMD
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
AMD Intel bevétel: első alkalommal előzhet az AMD
Az AMD negyedik negyedéves előrejelzése szerint első alkalommal hozhat több bevételt…
Nova Lake-S: 5,1 GHz limit 90 °C felett
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
Nova Lake-S: 5,1 GHz limit 90 °C felett
A pletykák szerint az Intel Nova Lake-S processzorok 90 °C felett…