A globális piacon is debütálhat Xiaomi MIX Fold 4

Az értesülések Ice Universe-től származnak, aki szerint a Xiaomi hajlítható okostelefonja még a Honor Magic V3-nál is vékonyabb lesz. Nem lesz ez csekély eredmény, ugyanis már a Magic V2 is mindössze 9,9 mm-es keresztmetszettel büszkélkedhetett.

Eme hajlítható mobil egyébként július 12-én, két nappal a legújabb flexibilis Samsung modellek bemutatója után érkezik, és eddig nem hivatalos és hivatalos forrásokból is azt hallani, hogy elképesztően vékony kialakítással rendelkezik majd. A MIX Fold 4 se lesz piskóta, ha erre még képes rárakni egy lapáttal. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Xiaomi mikor tervezi leleplezni a MIX Fold 4-et, de az biztos, hogy első körben Kínában mutatják be, és ezt követheti a már említett nemzetközi megjelenés.

Az okostelefon leleplezésére akár még ebben a hónapban is sor kerülhet, még akkor is, ha a két korábbi MIX Fold modellt augusztusban mutatták be. Az okostelefon lesz az első a Xiaomi hajlítható kijelzős ajánlatai közül, amely globálisan is felkerül a boltok polcaira. A Xiaomi MIX Fold 4 mellett a kínai gyártó bemutatja majd az első flip kialakítású hajlítható okostelefonját is, ami a MIX Flip névre fog hallgatni.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Putyin kalóz Windows 10-zel szavazott egy Dell PC-n
Kép: TechRadar
2026.09.23.
Putyin kalóz Windows 10-zel szavazott egy Dell PC-n
Putyinnak online szavazást kellett bemutatnia az orosz parlamenti választásokon, de a…
NVIDIA AI Day Singapore: Délkelet-Ázsia AI-forradalma
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.23.
NVIDIA AI Day Singapore: Délkelet-Ázsia AI-forradalma
Az NVIDIA szingapúri AI Day rendezvényén partnerekkel együtt mutatta be, hogyan…
AMD Ryzen 5 5500F és 7500: MSRP felett az Amazonon
Kép: TechPowerUp
2026.09.22.
AMD Ryzen 5 5500F és 7500: MSRP felett az Amazonon
Az AMD Ryzen 5 5500F és 7500 megjelent az Amazonon, de…
2026.09.22.
Egyiptom és Afrika: NVIDIA-val épül az AI-ökoszisztéma
Egyiptomban tízszeresére nőtt az NVIDIA Deep Learning Institute tanulóbázisa, Afrika-szerte AI-gyárak…
2026.09.22.
NVIDIA Halos: teljes körű AI-biztonság robotoknak és autóknak
Az NVIDIA Halos az első teljes veremű biztonsági rendszer a fizikai…
Qotom Q30952UE: Intel 10GbE hálózati mini PC teszt
Kép: ServeTheHome
2026.09.22.
Qotom Q30952UE: Intel 10GbE hálózati mini PC teszt
A Qotom Q30952UE ventilátor nélküli mini PC Intel Core i5-8260U processzorral,…
Lenovo és Schneider Electric: dekarbonizációs program IT-partnereknek
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.22.
Lenovo és Schneider Electric: dekarbonizációs program IT-partnereknek
A Lenovo 360 Circle fenntarthatósági közösséghez csatlakozik a Schneider Electric, hogy…
2026.09.22.
NVIDIA DSX Ready: minősítési program AI-gyáraknak
Az NVIDIA elindította a DSX Ready programot, amely energiatároló és folyadékhűtő…