A Fujitsu millimeter-wave technológiával vizsgálná az ember testtartását

A technológia kórházakban és idősotthonokban helyettesíthetné a kamerákat, így a páciens magánélete biztonságban maradna, míg az egészségére ugyanúgy tudnának figyelni a szakértők.

A Fujitsu sikeresen kifejlesztett egy új technológiát, melynek segítségével a hagyományos mm-wave (milliméter-wave) érzékelővel nyert durva szemcsés pontfelhőadatokból pontosan megbecsülheti az emberi test testhelyzetét. A Fujitsu azt tervezi, hogy az újonnan kifejlesztett technológiát kórházakban és ápolási intézményekben fogja alkalmazni, hogy támogassa az ápolókat és gondozókat a betegek vizuális megfigyelésében és a vészhelyzetekre, például a betegek eleséseire való reagálásban.

Két technológiából áll össze a rendszer: egy mesterséges intelligencia-modellt használ az emberi test testhelyzeteinek rendkívül pontos becsléséhez, valamint a Fujitsu „Actlyzer” rendszerét az összetett emberi viselkedések elemzéséhez, hogy részletesen elemezze a betegek mozgását az esés előtt és után, kamerák felszerelése nélkül. Így lehetővé téve azt, hogy ne legyen szükség kamerás megfigyelésre az említett intézményekben.

A Fujitsu helyszíni kísérleteket fog végezni kórházakban és ápolóintézetekben, hogy igazolja az új technológia hatékonyságát és pontosságát. Jelenleg a Fujitsu első célja az, hogy a technológiát a 2023-as pénzügyi év végéig szolgáltatásként kínálhassa a japán piacon.

Innováció az idősek és a mozgássérültek függetlenségének és biztonságának javítása érdekében

A betegek és idősek biztonságának biztosítása az ápolók és gondozók leterheltségének csökkentése mellett egyre sürgetőbb feladat a kórházakban és az idősotthonokban. A korábbi években már használtak szenzoros technológiákat, melyek egyébként sikert is arattak. A Fujitsu ezt emelné egy magasabb szintre azzal, hogy ezt az új rendszert bevezeti szolgáltatásai közé. Előnye, hogy alacsony költséggel üzemeltethető, illetve segít megőrizni a betegek magánéletét.

Az alacsony árú, széles körben elérhető mm-wave érzékelők azonban csak durva szemcsés pontfelhőadatokat szolgáltatnak, és ezért gyakran nem elég pontosak a betegek és az idősek elesésének észleléséhez, valamint az esés előtti és utáni viselkedésük részletes elemzéséhez.

A probléma megoldására a Fujitsu kifejlesztett egy technológiát, amely lehetővé teszi a durva szemcsés pontfelhőadatokról a pontos testtartásbecsléshez szükséges finomszemcsés pontfelhőadatokra való kiterjesztést azáltal, hogy a pontfelhőadatok idősor-információit egyesíti az emberi mozgások sorozatával. Az új technológia, amely nem használ kamerákat, segíteni fogja az ápolókat és gondozókat abban, hogy megfigyeljék a betegeket, és gyorsabban reagáljanak a vészhelyzetekre, miközben biztosítják a betegek magánéletét.

Mi is ez a technológia?

A Fujitsu újításának köszönhetően lehetőség nyílt rá, hogy egy 79 GHz-en működő mm-Wave érzékelővel vizsgálják az emberi viselkedést. 2022 februárjában Tottori City és a Fujitsu Japan Co., Ltd. terepkísérleteket végzett önkormányzati lakóházakban egyedül élő idős emberekkel az újonnan kifejlesztett technológia prototípusát használva, és megerősítette a technológia hatékonyságát. Ahogy már kiemeltem többször is, az új technológia segítségével 100%-osan tiszteletben tarthatjuk a magánéletet, ez az egyik legfőbb erénye.

2022 júniusában a Fujitsu és a Kawasaki City kísérleteket végzett a „Kawasaki Welfare Technology Lab” szimulációs laboratóriumban („Weltech”, jóléti termékek és szolgáltatások fejlesztését és javítását támogató létesítmény), hogy leellenőrizzék a technológia működését. Olyan körülményeket vettek alapul, mint például idős emberek reggeli ágyból való kikelése vagy esti lefekvése. E tesztek eredményei alapján a Fujitsu és a Weltech tagjai azt tervezik, hogy 2022 augusztusától egy tényleges idősek számára fenntartott létesítményben tesztelik a prototípust.

Az új technológia jellemzői:

  1. Pontcsoportos adatbővítési technológia az emberi test testhelyzetének mérésére alkalmas bemeneti adatok előállítására
    – Több rádióhullámból egyszerre képes leszűrni a releváns információkat, így rendkívül pontosan meg tudja becsülni a páciens testtartását.
  2. Hatalmas adatkészlet és mesterséges intelligencia modell az emberi test testhelyzeteinek mérésére
    – Hatalmas adatmennyiséget gyűjtöttek, amely segít egyesíti a pontfelhő-adatokat az emberi ízületek háromdimenziós koordinátáival a pontfelhő adatokon alapuló, kellő részletességűre kiterjesztett pontok alapján, hogy még pontosabban tudja megbecsülni az emberi test helyzetét. Az emberi test helyzetének rendkívül pontos becslésére szolgáló mesterséges intelligencia-modell kidolgozása körülbelül 140 ember viselkedési adataiból álló adatkészlet alapján, körülbelül 50 különböző helyzet alapjául vételével került sor.
  3. Actlyzer AI technológia az emberi viselkedés összetett és részletes elemzéséhez
    – Különböző emberi viselkedésformák részletes elemzése (esés felállás után vagy járás közben, valamint leesés előtti és utáni viselkedés stb.) az Actlyzer, egy mesterséges intelligencián alapuló technológia segítségével, amely képes elemezni az összetett emberi viselkedést körülbelül 100 féle alapvető mozgásadat kombinálásával.

Hatalmas lépés lehet ez nagyon sok szempontból. A sokszor kiemelt magánélet-védelem mellet az ápolók hatékonyan láthatják majd el feladataikat anélkül, hogy folyamatosan figyelniük kéne a betegeket, ugyanis ha baj van, a rendszer egyből jelez. Számtalan pozitív hozadéka lesz a technológiának, ez kétségtelen, de várjuk ki előbb az éles bevetést és majd csak utána ítélkezzünk. Az előrejelzések jók, a Fujitsut pedig ismerjük, ha valamit csinál, azt jól csinálja.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2024.10.14.
A Sony új színekkel és tárhelyduplázással frissíti az Xperia 1 VI-t
Négy hónappal a megjelenése után a Sony frissítette Xperia 1 VI…
2024.10.14.
Steam Deck: A tervezők egy interjúban beszéltek az új hardverrel való kiadás lehetőségéről
Úgy tűnik, hogy a Valve-nak új eszköze van készülőben. Bár a…
2024.10.14.
Kiszivárgott fotón a Huawei Mate 70 Pro
Tavaly augusztusban mutatták be a Huawei Mate 60 sorozatot, de eddig…
2024.10.14.
Lássuk, mikor érkezik az Apple Intelligence
Az Apple múlt hónapban bemutatta az iOS 18-at, de az új,…
2024.10.13.
Így segít a Lenovo a Signify-nak a fenntarthatóbb jövő felé vezető út megvilágításában
Az ENSZ adatai szerint a globális villamosenergia fogyasztás mintegy 15%-a világításra…
2024.10.13.
Nem váltja be a hozzá fűzött reményeket az Intel?
Az Intel bejelentette az Arrow Lake asztali processzorainak, más néven Core…
2024.10.09.
Az Nvidia megerősítette jelenlétét a 2025-ös CES-en – Vajon nagy bejelentés következik?
Jensen Huang vezérigazgató/CEO tart majd előadást január 6-án a CES-en, ahol…