A Hisense új „gamer” tévéje nagyon bika lett

A Hisense a jelek szerint rá akar csapni a gamer szektorra tévés fronton. A vállalat bejelentette, hogy érkezik egy hatalmas készülék, amelynek maximális képfrissítési rátája 264 Hz. Azaz 264 képkocka megjelenítésére képes másodpercenként. Ez a monitorok között nem nagy szám, viszont a televíziók között ezzel csúcstartónak számít. Ebben a szegmensben a 144 Hz jelenti a csúcsot a kereskedelmi forgalomba került termékek között.

De persze van itt egy kis trükközés is, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen mégis csak a Hisense-ről van szó. Hiszen ez csak Full HD felbontás mellett érhető el. 4K esetében 144 Hz a maximum. A Hisense 98S57 tévé a képfrissítési rátát leszámítva nem különösebben innovatív. LCD technolgiára épül, még a Mini LED háttérvilágítás is hiányzik belőle.

Maximális fényereje 1000 nit körül mozog, a csúcs kontrasztja minden bizonnyal 1100:1 körül alakul. A színei pedig jó eséllyel fátyolossabbak annál, mint amit az OLED televízióktól kapunk. Fél millió forintnak megfelelő jüanért küldik a boltokba Kínában. Ez elég „olcsó” ár érte, viszont tény, hogy a távol-keleti országban hagyományosan minden jóval olcsóbb, mint bárhol máshol.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…
2026.07.15.
IBM Power S1112: új AI-szerverrel és önműködő Power platformmal bővül a vállalati kínálat
Az IBM új hardverrel és több mesterséges intelligenciára épülő szoftveres fejlesztéssel…
2026.07.15.
ASUS ROG Swift OLED PG27UCWM és PG32UCWM: megérkeztek a 4K Tandem RGB OLED gamer monitorok
A ASUS Republic of Gamers hivatalosan is elérhetővé tette új csúcskategóriás…