A szakmai elbírálás a design, impresszió, innovativitás, interaktivitás, tartalom, navigáció és reszponzivitás szempontjai mentén zajlott. Mindezek alapján a Laptopszalon webáruháza a zsűri értékelése szerint külföldi mezőnyben is megállná a helyét, hiszen az igényes és korszerű megjelenés mellett sikerült megvalósítani azt is, hogy a rendkívül széles kínálatot áttekinthetően tálalják az oldal látogatói elé. A termékek információhalmazában történő eligazodáshoz pedig olyan komplex keresési, szűrési és összehasonlító funkciókat építettek be, amely igazán felhasználóbaráttá teszi a navigálást az oldalon.
„Az e-kereskedelem a zsűri elmondása alapján az egyik legerősebb kategória, így számunkra kiemelten fontos ez az elismerés. Mivel az információtechnológia piacán tevékenykedünk, küldetésünknek érezzük, hogy szakmai jártasságunkat a webáruházunk is tükrözze. Fejlesztőink folyamatosan figyelik a legújabb online trendeket, melyeket a hozzáértő csapatunknak köszönhetően rugalmasan és gyorsan tudunk átemelni, alkalmazni. Úgy vélem, a jó hírnevünk mellett ez is nagymértékben hozzájárult ehhez a sikerhez.” – mondta el Folkmann Ferenc, a Laptopszalon ügyvezetője.
Ez úton gratulál a Techkalauz csapata a Laptopszalon sikeréhez!














