A OnePlus bejelentette a 9R kínai picara dobását 2021 áprilisában

Érdekes véleményt váltott ki a OnePlus a leakerek körében, köszönhetően annak, hogy a 2021-es zászlóshajójának 9. sorozata három változatban lesz elérhető, míg a gyártó eddig legfeljebb kettő változatot dobott piacra egyszerre.

Valóban megerősítette a OnePlus a 9R kínai megjelenését 2021. április 15-én, pekingi idő szerint 14:00-kor (közép-európai idő szerint). Jelenleg még semmit sem tudunk a telefon kezdő áráról, de becslések szerint a 8 GB RAM-mal felszerelt változat körülbelül 540 dollárba fog kerülni, míg a 12 GB  RAM-mal felszerelt változat 590 dollárba.

A sorozatból a 9R az egyetlen, amely Snapdragon 870 SoC-t kapott, illetve ez a verzió a OnePlus prémium funkciók és specifikációk forrása. A sima 9-es lapos, 120 Hz-es FHD AMOLED lapos képernyővel lett felszerelve. Ami a kamerákat illeti, a 9R négy, míg a 9 három kamerát kapott. Hasonló dolgokat vehetünk észre, amit az ex zászlóshajó OnePlus 7-nél már láthattunk, mint például mindkét készülék 65 wattos gyorstöltésre képes, ami a márka egyik fő jellemzőjévé vált.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Lenovo Project Swan: vízszintesen görgő OLED laptopképernyő
Kép: HotHardware
2026.08.12.
Lenovo Project Swan: vízszintesen görgő OLED laptopképernyő
A Lenovo Project Swan egy kiszivárgott ThinkBook-koncepció, amely vízszintesen kinyíló, görgethető…
Windows 10 KB5120249: megjelent a 2026. augusztusi frissítés
Kép: Neowin
2026.08.12.
Windows 10 KB5120249: megjelent a 2026. augusztusi frissítés
A Microsoft kiadta a Windows 10 2026. augusztusi Patch Tuesday frissítését…
MAI-Code-1.1-Flash: Microsoft új kódoló modellje
Kép: Neowin
2026.08.12.
MAI-Code-1.1-Flash: Microsoft új kódoló modellje
A Microsoft kiadta a MAI-Code-1.1-Flash modellt: 22%-kal jobb teljesítmény, 25%-kal kevesebb…
Xbox szolgáltatáskimaradás: Microsoft elmagyarázza a hibát
Kép: Neowin
2026.08.11.
Xbox szolgáltatáskimaradás: Microsoft elmagyarázza a hibát
A Microsoft Xbox-technikai igazgatója részletezte a két hete történt nagy kimaradás…
Windows-licencdíj emelkedik: drágulnak a laptopok
Kép: Windows Central
2026.08.11.
Windows-licencdíj emelkedik: drágulnak a laptopok
A Microsoft 7–10%-kal emeli a Windows OEM-licencdíjait – ez jóval nagyobb…
Microsoft Edge: Apple ID-val is be lehet majd jelentkezni
Kép: Neowin
2026.08.11.
Microsoft Edge: Apple ID-val is be lehet majd jelentkezni
A Microsoft Edge hamarosan Apple ID-val is szinkronizálható lesz – a…
MAI-Image-2.6: a Microsoft képgenerátora már csak a GPT-Image-2 mögött
Kép: Neowin
2026.08.11.
MAI-Image-2.6: a Microsoft képgenerátora már csak a GPT-Image-2 mögött
A Microsoft bemutatta MAI-Image-2.6 modelljét, amely az Arena ranglistán a második…
Acer Aspire Go 15: Snapdragon C-s MacBook-vetélytárs
Kép: Wccftech
2026.08.10.
Acer Aspire Go 15: Snapdragon C-s MacBook-vetélytárs
Az Acer csendben megnyitotta az előrendelést az Aspire Go 15 laptophoz:…