A Snapdragon 8 Gen 3 50%-kal erősebb GPU-val érkezhet, mint elődje

Nem meglepő módon a Snapdragon 8 Gen 3 az év utolsó negyedében fog debütálni. Elődje, a Snapdragon 8 Gen 2 felülmúlja az Apple A16 Bionic-ját GPU tesztek terén, most pedig úgy tűnik, hogy ez stabilan folytatódik – avagy fokozódik.

Míg a Snapdragon 8 Gen 2 még mindig elmarad az Apple A16 Bionic mögött CPU teljesítmény tekintetében, a Qualcommnak tavaly végre sikerült olyan GPU teljesítményt hozni, ami még az Apple-t is legyűri. Egy új jelentés szerint a Snapdragon 8 Gen 3 is hasonlóan nagyot fog robbanni GPU teljesítmény szempontjából.

Amint azt a Digital Chat Station feltárta, minden jel arra utal, hogy a Qualcomm a Snapdragon 8 Gen 3-at lényegesen erősebb GPU-val fogja felszerelni, mint a Snapdragon 8 Gen 2-t, melyben egy Adreno 740 van. Konkrétan a Snapdragon 8 Gen 3 GPU-ja – feltehetően Adreno 750 néven – várhatóan 50%-kal jobb teljesítményt fog nyújtani, mint elődje.

Figyelembe véve a jelenlegi különbséget a Snapdragon 8 Gen 2 és az A16 Bionic között GPU téren, valószínűtlen, hogy az Apple átvenné a vezetést. Azt azonban megjegyezném, hogy az 50%-os teljesítménynövekedést én egy kicsit soknak érzem, amikor ilyen hírek látnak napvilágot, utólag ki szokott derülni, hogy bizonyos (tökéletes) körülmények között tudja csak azt a teljesítményt hozni.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.09.04.
GTA VI DualSense kontrollerek érkeznek – két limitált kiadást mutatott be a Sony
A Grand Theft Auto VI megjelenése önmagában is az év egyik…
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Kép: The Verge
2026.09.04.
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…
2026.09.04.
Lenovo Yoga Pro 9n és 9n 2-in-1: RTX Spark laptopok
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Kép: HotHardware
2026.09.04.
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Az NVIDIA DLSS 5 neural rendering ma vált elérhetővé RTX 50-es…
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.04.
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta teljes Hybrid AI portfólióját: Yoga,…
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.04.
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Az IFA 2026-on az NVIDIA bemutatta a PAIR routert, az RTX…
2026.09.04.
Lenovo IdeaPad Vibe: 7 színben, AI-val töltve
A Lenovo Innovation World 2026 rendezvényen bemutatkozott az IdeaPad Vibe sorozat…
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
Kép: Guru3D
2026.09.03.
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
A TP-Link TX301 PCIe x1 bővítőkártya 5 Gbps-os Ethernet-kapcsolatot ad asztali…