A Toshiba is harcba száll

Mint ahogyan azt korábban már említettük, a rendkívül jól sikerült Surface Pro 4-re illik válaszolnia az ebben a termékkategóriában érintett konkurens gyártóknak is, amit a Dell már meg is lépett. Most úgy tűnik a Toshibán a sor, a gyártó ugyanis előrukkolt a 12 colos DynaPad-dal. A billentyűzettől elválasztható „tablet” természetesen érintésérzékeny, viszont segítségül egy stylus is érkezik hozzá, egy Wacom Active Electrostatics TruPen személyében, ami 2048 nyomáspontot érzékel.

A 3:2-es képarányú és 1920×1280-as felbontású IPS kijelzőre a gyártó szerint olyan érzés írni, mint egy papírra, szóval akár komolyabb grafikai munkára is használhatják majd a jövőbeli vásárlók.

A Toshiba is harcba száll

A készülék hardveres tekintetben kicsit gyengére sikeredett, mindössze egy 1,44GHz-es Intel Atom hajtja 4GB memóriával. Cserébe önmagában 569 grammot nyom, külső billentyűzettel együtt is csak 996 gramm, ami a maga kategóriájában jelenleg az egyik legkönnyebbnek számít. A vastagságra sincs panasz: mindössze 6.6mm vékony, billentyűzettel pedig 14.9mm.

A DynaPad decembertől elérhető Japánban, átszámítva 1080 dolláros áron. Nekünk 2016 elejéig várnunk kell rá.

Forrás: engadget.com

Marci

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…