A WINDOWS 10 HÉT CSODÁJA

Tíz érv a váltás mellett (ha még nem tette volna meg)

Most, hogy túl vagyunk a Windows 7 kivezetésének hivatalos időpontján (2020. január 14.), ideje beszélni róla, hogy miért olyan fontos átállni a Windows 10 operációs rendszert futtató korszerű eszközök használatára. Az alábbiakban tíz meggyőző okot sorolunk fel, hogy miért érdemes váltani, mielőtt késő lenne! Ezekkel a rövid témakörökkel szeretnénk meggyőzni a lemaradókat, hogy az elavult eszközök és a nem támogatott operációs rendszer veszélyt jelent.

Biztonsági frissítések

A Windows 7-felhasználók nem kapnak újabb frissítéseket. 2020. január 14-én a Microsoft beszüntette a Windows 7 frissítéseinek fejlesztését és kiadását. Ez azt jelenti, hogy Windows 7-felhasználók nem kapnak majd semmit, sem javításokat és hibajavításokat, sem nagyobb biztonsági frissítéseket és vírusdefiníciókat, és így az eszközeik ki lesznek téve az új, kifinomultabb fenyegetéseknek. Január 14. után a Windows 7 rendszerű eszközöket „védtelennek” kell tekinteni. Vannak ugyan kerülő megoldások, amelyekkel biztosítható az ilyen eszközök védelme, de a legegyszerűbb mód az, ha a Microsoft Windows 10 Home vagy Professional operációs rendszert futtató korszerű eszközök, például notebook használatára vált.

Korszerű biztonság

Az új biztonsági megoldások használatához új eszközök kellenek. A becslések szerint az informatikai csapat beavatkozását igénylő biztonsági problémák a Windows 10 rendszerű új gépek esetében 33%-kal ritkábbak. Ugyan ha régebbi eszközökön futtatja a Windows 10 operációs rendszert, a biztonsági frissítéseket megkapja majd, az olyan szolgáltatások, mint a Virtualizálás-alapú biztonság, a Windows Sandbox, az UEFI biztonságos rendszerindítás, és a Feltételes hozzáférés azonban kizárólag az új, korszerű hardvereken érhetők el. A kis-és középvállalatok 61%-a arról számolt be, hogy az újabb eszközökre való átállással javult a biztonság és az adatok védelme.

Dolgozzon hatékonyabban

Hozzon ki többet minden pillanatból. A Windows 10 operációs rendszert futtató korszerű laptopok, számítógépek, tabletek a legkülönfélébb kialakításokban érhetők el, és intuitív kezelési lehetőségeket vonultatnak fel –az egér és a billentyűzet mellett érintőfelületek, digitális toll, hang és gesztusok használatával is kezelhetők, így úgy dolgozhat, ahogy csak szeretne. Gyorsan fogalmazhatja meg és rögzítheti elképzeléseit a virtuális ötleteléseket támogató egyedi alkalmazásokkal és felületekkel. A rendszeresen kiadott új szolgáltatásokkal, amilyen például a felhőalapú vágólap, hatékonyabban dolgozhat több eszközön is, helytől függetlenül.

Csökkentse a költségeket

Takarítson meg a korszerű eszközökkel. Nem számít, hogy mekkora a szervezet mérete, egy négy évnél idősebb számítógép fenntartása és javíttatása többe kerül, mint a négy évnél fiatalabb eszközöké. Átlagosan egy régi eszköz egy éves fenntartási költségének összege kiteszi egy újabb gép árát, és ez utóbbival kevesebb olyan probléma lép fel, amely az informatikai csapat beavatkozását igényli!

Kompatibilis a munkamódszereivel

Számos eszközzel, perifériával és szoftverrel együttműködik. Magabiztosan válthat, ha megbizonyosodik róla, hogy a munkához szükséges alkalmazásai működni fognak a Windows 10 alatt is. A Desktop Analytics használatával a cége megbizonyosodhat róla, hogy a régi asztali alkalmazások 99%-a kompatibilis a Windows 10-zel. Azokban a ritka esetekben pedig, amikor az ügyfél a Windows 10 rendszerre való átállás után azt találja, hogy egy kritikus szoftvere inkompatibilis, az Asztali apptámogatás Microsoft FastTrack-szolgáltatás hivatott orvosolni a kompatibilitási problémákat. A FastTrack szakemberei a szervezettel együttműködve támogatják a házon belül, a független külső szoftvergyártók vagy a független szoftverszállítók által fejlesztett alkalmazásokat, az Office 365 ProPlus-makrókat és -bővítményeket, és más megoldásokat. Az Asztali apptámogatás meghatározza az inkompatibilitás kiváltó okát, kiegészíti az alkalmazásokat, ha a forráskód nem elérhető, és házon belül kezeli a Windows 10 felmerülő hibáit.

Optimalizálja a felügyeletet

Csökkentse az informatikai csapat leterheltségét. A Windows 10 operációs rendszerrel egyszerűbb az identitás-, az eszköz-és az alkalmazásfelügyelet, így Ön az üzletvitelre összpontosíthat. Napjaink gyorsan változó környezetében az üzleti sikert a lépésvesztés nélküli alkalmazkodás képessége határozza meg. Egyszerűen csatlakoztatható a meglévő vállalati hálózatokhoz, valamint a korszerű felhőalapú felügyeleti megoldásokhoz. Nagyobb kontrollt biztosít a frissítések az eszközökre való telepítésének ütemezése és menete felett. Az intuitív irányítópultoknak és az érintést nem igénylő kiépítésnek köszönhetően csökken a munkamennyiség. A Windows AutoPilotot támogató eszközök használatával az eszközök pedig már a kiszállításuk előtt konfigurálhatók, így a csapat azonnal munkához láthat.

Elegáns és erőteljes

Szabadítsa fel a korszerű eszközökben rejtező potenciált. A Microsoft jelentősebb hardvergyártó partnerei fáradságot és szürkeállományukat nem kímélve fejlesztették ki elsősorban az üzleti felhasználókat célzó portfólióikat. Partnereik a Microsofttal és az Intellel együttműködve olyan egyedi és egyedülálló szolgáltatásokat dolgoztak ki, amelyek kiaknázzák a Windows 10 szoftverben és az Intel lapkakészletekben rejlő előnyöket. Saját forma-és szolgáltatásmixükkel igazán kivételes élményt képesek biztosítani az ügyfelek számára, például a Dell Express Sign-In, a HP Sure Suite biztonsági fejlesztései, valamint a Lenovo ThinkShield védelmi szolgáltatása révén.

Mindenki számára elérhető

Könnyen hozzáférhető, és ez a Windows 10 operációs rendszerrel egyre inkább így van. Akár maradandó fogyatékkal, akár átmeneti problémával küzd, akár csak egyedi munkastílussal vagy személyes preferenciákkal rendelkezik, a Windows 10 a kisegítő lehetőségek és eszközök, valamint külső fejlesztők által kínált kisegítő szolgáltatások és kiegészítők széles palettáját kínálja. A Könnyű kezelés beállításokban állítható többek közt a színkontraszt és a betűméret, illetve a Narrátor és a Diktálás szolgáltatásokkal is enyhíthetők a látási nehézségek, a Windowsba és az Office-alkalmazásokba épített Modern olvasó pedig olvasási nehézségek esetén segít. A kisegítő lehetőségek további új szolgáltatásokkal bővülnek egész évben, a tavaszi és őszi nagyobb szolgáltatásfrissítések alkalmával.

Nagy teljesítményre készült

Az Intel és a vPro® ereje. Az Intel® lapkakészletek és processzorok tovább fejlődnek, innovatív és fejlett képességekkel bővülnek generációról generációra. A 3 éves vagy idősebb eszközökkel összehasonlítva a vPro® technológiával szerelt 8. generációs Intel Core™processzorok akár 65%-kal jobb rendszerszintű teljesítményt biztosítanak, a többfeladatos munkavégzés során 1,4-szer gyorsabbak, és akár 2-szer hosszabb az akkumulátor-üzemidejük . A vPro® nem csupán egy lapka vagy egy notebook, hanem a teljes számítógépes ökoszisztéma alapja. Ahogy a Windows 10 standard kiadása helyett a Windows 10 Pro kiadást érdemes választani, úgy a vPro® platform is egy csúcsteljesítményű, optimalizált felhasználói élményt biztosít az alkalmazottak számára, beépített biztonsági megoldásokkal, korszerű felügyelettel és stabilitással párosítva az informatikai személyzet nagyobb lelki nyugalma érdekében. Más rendszer nem biztosítja így az Intel® Active Management Technology vagy a Stable Image Platform Program támogatását.

A mobil életmódhoz készült

Támogatja a munkát becsatlakozva és útközben is. A Windows 10 operációs rendszert futtató készülékek a szervezet minden szintjén képesek a munkát támogatni. A felső vezetőktől az informatikai szakemberekig, az egyedi munkaállomás-konfigurációkat igénylő kulcsalkalmazottaktól a folyamatosan elérhető és rugalmas megoldásokat igénylő ügyféloldali szakemberekig. A Windows 10 Professional egyedi felügyeleti eszközei mostantól támogatják a mindig csatlakoztatott LTE gépek tartományon belüli felügyeletét. A Kioszk móddal pedig bármely eszköz korlátozott használatú ügyféloldali eszközzé tehető. A munkavállalók információkat, például szöveges üzeneteket és telefonhívásokat küldhetnek és fogadhatnak Android telefonjukról Windows 10 gépeikre a Csatolt telefon alkalmazással. Végül pedig a Windows 10 S módjára konfigurált eszközökön korlátozhatja az alkalmazáshasználatot a Microsoft Store áruházakból elérhető alkalmazásokra, vagy akár az olyan meglévő asztali szoftverekre, amelyek szerepelnek informatikai csapata engedélyezési listáján.

Ezeket a cikkeket Neked ajánljuk!

Vélemény, hozzászólás?