A World of Warcraft, az Overwatch és más Blizzard játékok is leállnak januártól Kínában

Meglehetősen sokkoló hírt jelentett be a Blizzard: 2023. január 23-án a legtöbb játéka teljesen leáll Kínában. Ez annak a következménye, hogy a vállalat nem újította meg a 14 éves kínai piacra vonatkozó licencszerződését a NetEase-szel, az ország második legnagyobb szerencsejáték-cégével.

Az olyan játékok, mint a World of Warcraft, a Hearthstone, a Warcraft III: Reforged, az Overwatch, a StarCraft sorozat, a Diablo III és a Heroes of the Storm mind eltűnnek. A vállalat szerint nem tudtak úgy megegyezni a kínai féllel, hogy az összhangban legyen a saját, illetve a játékosok érdekeivel, elveivel.

Másik oldalról William Ding, a NetEase vezérigazgatója így nyilatkozott: „Nagy erőfeszítést tettünk, és a legnagyobb őszinteségünkkel igyekeztünk tárgyalni az Activision Blizzarddal annak érdekében, hogy folytathassuk együttműködésünket, és és kiszolgálhassuk a sok elkötelezett kínai játékost. Lényeges különbségek merültek fel kulcsfontosságú feltételekben, így nem tudtunk megegyezni.”

Vannak olyan játékok, melyekre külön megállapodás vonatkozik, így például a Diablo Immortal maradhat. Hogy az egész folyamat hogy fog lezajlani, egyelőre még nem tudjuk. A Blizzard azt ígérte, hamarosan tájékoztat mindenkit.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
Kép: StorageReview
2026.09.02.
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
A Dell Pro 14 Premium az ultramobil üzleti felhasználók csúcsgépe: 2,55…
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Kép: ServeTheHome
2026.09.02.
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Az NVIDIA a Hot Chips 2026 konferencián részletezte, hogyan illeszthető a…
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.02.
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Az NVIDIA és a CrowdStrike bemutatta a SafeMind rendszert: az első…
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Kép: Guru3D
2026.09.01.
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Az ASUS ProArt P14 az NVIDIA RTX Spark platformra épül: 20…
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
Kép: Tom's Hardware
2026.09.01.
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
A TP-Link szeptember 30-án elindítja az Archer 8 Ultra BN19000 előrendelését…
Lenovo: 45%-os megtakarítás VCF memória-tiering
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.01.
Lenovo: 45%-os megtakarítás VCF memória-tiering
A Lenovo a VMware Explore 2026-on mutatta be, hogy a VCF…
Lenovo: első Szaúd-Arábiában gyártott laptop
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.01.
Lenovo: első Szaúd-Arábiában gyártott laptop
A Lenovo bemutatta az első Szaúd-Arábiában gyártott laptopját – a rijádi…