Teli van a világ adattal, avagy eljött az adatbőség kora. Köszönhetően a digitalizációnak, mára az adat jelent mindent, ezért a nagyvállalatok egyre csak halmozzák és halmozzák az adatokat annak érdekében, hogy versenyelőnyt szerezzenek a piacon. De nem csak a nagyvállalatokra igaz ez, mára az élet minden területén az adatoké a főszerep. De ehhez olyan helyekre is szükség van, ahol megoldható az adatok tárolása és feldolgozása. Az adatközpontok ilyenek, azonban van velük egy kis probléma: hatalmas mennyiségű energiát fogyasztanak. Ezt az energiafelhasználást optimalizálni és csökkenteni kell(ene). A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) becslése szerint 2021-ben a globális energiaszükséglet 1,3 százalékáért az adatközpontok voltak a felelősek. Az IEA arra számít, hogy ez a szám tovább fog nőni, egyrészt mert adatból kevesebb nem lesz, az biztos; másrészt mert a társadalom energiaszükséglete is egyre csak növekszik – évente 10-30%-kal. A szabályozásból fakadó igények, energiaköltségek és környezetvédelmi megfontolások növekedésével kényszerhelyzetbe kerültek a cégek.

Zöld adatközpont: egy nergiahatékony adattároló létesítmény, amely a kihasználatlan szerverek számának csökkentésével minimalizálja a környezeti hatásokat. Egy valóban zöld adatközpont kizárólag megújuló energiát használ, viszont az is fontos, hogy e létesítményben a lehető leghatékonyabban használják fel a rendelkezésre álló erőforrásokat. A hatékonyság ugyanis – legyen szó áramrtól, vízről, hőkezelésről vagy fizikai méretről – kevesebb energiát jelent, ami alacsonyabb költséghez vezet, és ez végeredményben mindenkinek jó. Az Uptime Institute becslése szerint az inaktív szerverek teszik ki az elfogyasztott energia mintegy harmadát – ez megmagyarázza a környezeti hatásukkal kapcsolatos fokozódó aggályokat. Az energiatakarékosság eléréséhez vezető út kezdetén ki kell számítani a már meglévő informatikai eszközpark fogyasztását.
A Dell egy három lépésből álló tervet készített, melynek segítségével egy adatközpontot fenntarthatóbbá lehet tenni. Íme:
1.Adatközpont-metrikák nyomon követése
Az energiaköltségek teszik ki az adatközpontok teljes üzemeltetési költségeinek 40–60 százalékát – az Energy Aspects szerint. Az adattárolás és -átvitel a fő bűnösök, mivel ezek a folyamatok magas áramfogyasztással járnak. Ezért szükségszerű, hogy az eszköz és az adatközpont szintjén is valós idejű adatokkal és hangolhatósággal rendelkezzen egy ilyen létesítményt üzemeltető vállalat. Amennyiben rendelkezik ezen tulajdonságokkal az adatközpont, lehetővé válik számára, hogy beazonosítsa az energiafelhasználás és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének lehetőségeit.
A megfelelő rendszerfelügyeleti megoldás lehetővé teszi az infrastruktúra teljes életciklusának nyomon követését. Másik előnye ezen rendszernek, hogy az esetlegesen felmerülő problémák még az akuttá válásuk előtt beazonosíthatóvá válnak. Emellett természetesen az energia és hőgazdálkodás automatizálása érdekében figyelemmel lehet kísérni az egyes egységek energiafogyasztását. Íme néhány ilyen releváns adat:
- CUE – a szén-dioxid-felhasználás hatékonysága (Carbon Use Effectiveness),
- CCF – a hűtési kapacitási tényező (Cooling Capacity Factor),
- DCSE – az adatközpont helykihasználási hatékonysága (Data Center Space Efficiency),
- TCE – a műszaki szén-dioxid-hatékonyság (Technology Carbon Efficiency)
- WUE – a vízfelhasználási hatékonyság (Water Usage Effectiveness).

2.Fontos: Tudd meg, mennyi energiát fogyaszt régi típusú hardvered
Egy hardverkonfigon belül ellenőrizni kell minden egyes csatlakozás energiafogyasztását – külön figyelmet szentelve a hőnek és a hűtésnek. A teljes létesítménynek elegendő hűtéssel, légkezeléssel és páratartalom-szabályozással kell rendelkeznie ahhoz, hogy minden berendezés a megfelelő körülmények között üzemeljen. A processzor és a felügyeleti szoftver kialakításától és hatékonyságától kezdve magának az adatközpontnak az elrendezéséig és kialakításáig minden számít.
Az adatközpont alapterületének optimális kialakítása és az energiahatékony berendezések használata hozzájárul a kibocsátott hő mennyiségének csökkentéséhez. A hőmennyiség csökkentésével pedig csökkenthető a hűtési folyamat energiapazarlása. Az iparágban számos hűtési módszer elérhető, ezért fontos, hogy csapatával és szállítójával összedolgozva közösen megtalálják a legjobb megoldást az energiafogyasztás optimalizálására és a szellőzési, fűtési és légkondicionáló rendszer terhelésének csökkentésére.
3.Mondj nemet a régi és rossz hatásfokú technológiáknak!
A régi és rossz hatásfokú technológiákát (leginkább) e három okból érdemes lecserélni:
- energiagazdálkodás,
- hőszabályozás
- processzorfejlesztések.
A Dell Technologies egy belső elemzése szerint amire 2013-ban hat szervert használtak, ahhoz napjainkban egy szerver is elegendő. Az üzleti igények teljesítéséhez szükséges hardverek számának csökkentése pénzt és energiát spórol, és csökkenti az e-hulladék mennyiségét is.
Fontos, hogy meg kell ragadni a tárolási infrastruktúra konszolidálásának lehetőségét. A felülméretezés is elkerülhető hatékonyabb adatfeldolgozással, illetve a flash-alapú tárolóegységek és tömörítés terén elérhető innovációk alkalmazásával. Ezzel csökkenthető az áramot és hűtést igénylő eszközök mennyisége, de a felügyeleti igényük is; a fizikai alapterület csökkentésével a karbonlábnyom.
Az infrastruktúra életciklusa is optimalizálható, mivel folyamatosan bővíthető, anélkül, hogy az alapoktól újra kellene kezdeni.

Bárhonnan nézzük, előnyös
Egy környezetbarát adatközpontba fektetés a régi helyett nem csak fenntarthatósági szempontból jó döntés – üzletileg is kiváló lehetőség. Ha csökken az energiafogyasztás, azzal együtt csökkennek az üzemeltetési költségek. Az átállást megkezdő cégek számára a javaslat az, hogy adatvezérelt megközelítést alkalmazzanak. De a lényeg továbbra is az, hogy a nagyobb hatékonyság több hasznot is generál, a több haszon pedig minden cégnek jó ugyebár…
A Dell Technologies szerint a GetEfficient felmérés és a Power and Cooling Assessment alkalmazása remek döntés, ugyanis ezek segítik az adatközpontot birtokló vállalatokat abban, hogy csökkentség energiafogyasztásukat. A választott úttól függetlenül fontos észben tartani, hogy egy energiatudatos megközelítéssel helyet, energiát és pénzt lehet megtakarítani.
techkalauz.hu – az online techmagazin