Albacomp Activa Smart V4 – Az új kisokos

Közismert tény, hogy az Albacomp – még ha a legnagyobb hazai informatikai cég is, – nem gyártja a notebookokat, hanem külső gyártók termékeit „brendeli”, azaz saját márkajelzéssel és tetszőleges belső összetevőkkel látja el őket. A gyártás végső üteme itthon készül el a székesfehérvári összeszerelő üzemben, ahol a processzorok, merevlemezek, memóriák és az egyéb belső opcionális eszközök beépítése történik (WLAN, bluetooth, 3G kártyamodem, stb.). Nem mellékesen azonban, az Albacomp hozzá adja az ország egyik legkiterjedtebb és legerősebb szervizhálózatát is. Ha a készülékeken garanciális javításra szorul, nem Brnoba vizsgálják meg, – lásd ACER -, hanem az ország teljes területét lefedő szervizpontok egyikében. Az Albacomp termékpalettáján már régóta megtalálhatóak a CLEVO alapokra épített gépek, ami nem véletlen, hisz a tajvani cég a világ egyik legnagyobb laptop-gyártója,  és több sikeres sorozatát is neki köszönheti a magyar informatikai cég.

A beltartalom:

– Intel Core Duo T2450 (2GHz/533MHz) processzor – Socket M foglalattal.
– SiS M671 + SiS 968 déli híd.
– 12.1″WXGA TFT kijelző. 512MB DDR2 memória (4GB-ig bővíthető) DDR2 667/533-es támogatással.
– 1024 MB memória
– 80GB SATA merevlemez
– Dual DVD író
– 56k modem, 10/100 Ethernet, ExpressCard/54(34) slot, 7-in-1 kártyaolvasó, 1.8kg, Webkamera, Wireless LAN 802.11b/g, újjlenyomat azonosítás
– 2 év garancia

Ezen  a kis okos szerkezeten már az Albacomp szeptember eleji partnernapján is megakadt a szemem.  Az első gondolatom az volt, hogy esztétikus külsejével biztos meg fogja találni a megcélzott vásárlóréteg szívéhez az utat. Az új trendet meglovagolva hat féle színben gyártja a tajvani gyártó, de ebből jelenleg csak kettő választható: a lakkfekete, és a szürke. A második gondolatom pedig az volt, hogy aki ezt megveszi, az egy újabb problémát is vásárol a géphez. Praktikusnak tűnik egy Express Card slotba illeszkedő puha szarvasbőr törlőruha felvétele a gyári opciók közé.  

A processzorok közül az  Intel Core 2 Duo (T7xxx és T5xxx), Intel Core Duo (2xxx), valamint Intel Celeron M processzorok (M4xx és 5xx) fogadására van felkészítve az alaplap. Hiányosság, hogy az új Socket P-s T7100, T7300, T7500-as procik nem illenek a gépbe sajna.

A kijelző átlagos;  nem szebb, de nem is rosszabb a szokásosnál. A kis helyen elhelyezett sok képpont miatt a megjelenített képek szépek és élesek is. Fontos szerepe van még a kis kijelzőnek az akkumulátor üzemidejének növelésében is. Az akksi csak 4 cellás, ami azt jelenti, hogy amit nyertünk a kijelző kisebb fogyasztásával, azt most el is buktuk (bár vannak a piacon 3 cellás akksik is ebben a kategóriában). Ami vigasztalhat bennünket az az, hogy legalább a noti súlya kedvezőbb lett ezáltal: mindössze 1,8kg! Természetesen megvásárolható 8 cellás akkumulátorral is, egyenlőre ismeretlen felárért.

A SIS Chipset az álmoskönyv és az eddigi tapasztalataim szerint sem túl jó ómen, azonban ez csak annyit jelent, hogy az Inteles és VIA-s jobb,  de azért ez a vadonatúj chipset is hoz annyit, amennyit a feladat abszolválásához kell. A SiS 968 déli híd akár 4GB memória felett is uralkodhat, persze 64 bites rendszerrel csak. A DirectX 9.0 szabvány köré épült képalkotásért felelős M671, a SiS Mirage™3 grafikus motort tartalmazza, és ismeri a Vertex Shader2.0 és a Pixel Shader2.0 technológiát. A chip 256MB memóriát képes használni a rendszer számára rendelkezésre állóból, ezért nem jelent gondot a Vista 3D-s ablakozó alrendszerének a működtetése sem.

Újdonságnak számít még az UMTS/HSDPA alapú 3.5G modul, mini card (ezt ne keressük a gépen, belül van!) csatolófelülettel.  E kártya praktikussága nagyban függ a mobiltársaságok aktuális díjszabásaitól, de mindenképpen jövőbe mutató dolog. Az általam kipróbált példányban nem volt ez a jóság, de a szoftverjét megnézegettem, használhatónak tűnt. További nóvum még az ujjlenyomat szkenner, ami a TPM titkosító chippel kombinálva egy magasabb fokra helyezi a rendszerünk biztonságát. E produkció teljes kiaknázásához erősen ajánlott a Vista Business oprendszer használata.

Különösen nem tudok mondani semmi rosszat a Smart V4-esről, talán ami a legidegesítőbb az az, hogy az ujjlenyomat felismerést szabad szemmel is el lehet végezni a laptop borításán. A formája, külső kialakítása mind divatos és korszerű, még az új Acer Aspire-es zsalumegoldás is tetszik, és biztos jó is, hisz az Acer a zsalukról mindent tud: az előző sorozatánál biztos csertéltek vagy többszázezer darabot garanciásan. A billentyűzete nem rossz, teljesen használható darab. Ami talán az előd Smart V3-nál jobb volt, az a csatlakozókkal való ellátottság. Jó lenne egy s-video vagy egy Firewire csati még valahol az oldalán elrejtve a gépnek. Sajnos ez a spórolás SIS-es chipsetek sajátja, az ár az egyetlen esélyük a versenyben maradásban, így minden huncut cent számít. Ami a V4 fő erőssége, az ára, és az érte kapott technika harmóniája. Már 180 ezer Forint táján megvásárolható, ami igen csak piacképes ár ebben a szegmensben. A „kisokos” adott, már csak a célközönségének kellene ráharapnia. Kik lennének azok? Hát a fiatalok, hölgyek, sokat utazó diákok népes csapata, akik nehéz szívvel, de kénytelenek átörökíteni az öreg – tavaly karácsonyi – asztali gépet a felmenő családtagjaikra.

Az Albacomp Smart V4 már megvásárolható elsőként a Laptopszalon.hu-n!

Folkmann Ferenc – Laptopkalauz.hu

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Kép: TechRadar
2026.10.17.
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Az AMD Helion Agentic AI Rack 32 768 Zen 6 magot,…
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
Kép: StorageReview
2026.10.17.
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
A Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: az RTX Spark N1X…
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
Kép: StorageReview
2026.10.17.
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
A HP OmniBook Ultra 16 teszt: 128 GB-os RTX Spark gép,…
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Kép: Wccftech
2026.10.17.
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Az NVIDIA gyorsabb DLSS 5 Neural Rendering modellje az NBA 2K27-ben…
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.17.
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Az NVIDIA csatlakozott az Európai Bizottság AI in Science kezdeményezéséhez: nyílt…
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
Kép: Lenovo StoryHub
2026.10.17.
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
A Lenovo a 2026-os felülvizsgálat után is bent maradt a Hang…
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Illusztráció: AI-generált kép
2026.10.16.
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Az Intel Core 5 205H megjelent a PassMarkban: 8 mag, 12…
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.16.
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Megérkeztek a DLSS 4.5 vezérlők a GeForce NOW-ra: a tagok maguk…