Android 10 egy 6 éves mobilon?

A Fairphone 2 nem mai darab, 2015-ben jelent meg, és akkor a készülék Android 5.1 Lollipop rendszert futtatott. Aztán később megkapta a Marshmallow, Nougat és Pie rendszereket. Mihelyt megjelenik rá az Android 10, ez a telefon lesz a legelső olyan Android okostelefon, amelyet hét éven át támogatott a gyártója. Ez még akkor is megsüvegelendő eredmény, ha hozzávesszük, hogy az Android 10 sem éppen friss szoftveres környezet.

Az Android 10 frissítés megvalósításakor a holland cég Bharath Ravi Prakash indiai szoftverfejlesztővel dolgozott együtt. A munkálatokhoz nagyjából 10 hónap kellett, ami egyébként 8 hónappal kevesebb, mint amennyi az Android 9 frissítéshez kellett. Azok is örülhetnek, akik időközben egy újabb Fairphone modellre váltottak, nekik ugyanis még a héten elindul az Android 11 bétatesztelés.

Ezek a készülékek 2019 és 2020 folyamán kerültek forgalomba, az előbbi Android 9 Pie, a másik pedig Android 10 operációs rendszerrel a fedélzetén. A Fairphone csapata szemlátomást komolyan veszi a fenntarthatóság és a támogatás kérdését, érdemes őket szemmel tartani, remélhetőleg más manufaktúrákat is inspirálni fognak.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…