Android 4.3: Látszólag nem sok változott

Hosszú hónapok óta téma a következő Android operációs rendszer a 4.3-as Jelly Bean. Azt reméltük, hogy a májusi Google I/O-n debütál egy új Nexus kíséretében, de ez elmaradt. Bejelentésre kerültek a Google Edition mobilok, amik pár nappal ezelőtt, június 26-án elérhetővé váltak a publikum felé. Alig 24 órával később a Sammobile közölt elsőként képernyőfotókat, melyen a Samsung által gyártott hardveren a már említett Android 4.3 egy korai verziója található.

Android 4.3: Látszólag nem sok változott Android 4.3: Látszólag nem sok változott Android 4.3: Látszólag nem sok változott

A frissen kiszivárgott verziót csak a Samsung-okra lehet feltelepíteni, így fura mód nem egy vérbeli Nexus-on landolt elsőként. Ezt talán nem is nagyon bánják a Google referenciamodelljeit használó tulajok, mivel forradalmi innováció nem történt. Ami szemmel látható, az a kamera szoftver dizájnját ért változások, de az egyik Youtube felhasználó arra is kitér, hogy a bluetooth végre megkapta a LE (Low Energie) támogatást. Emellett még fejlesztői újítások kerültek a friss build-be (API Level 18). Az Androidcentral csapata is készített egy rövid videót a régi-új rendszerről, ez álljon most itt:

Az Androidpolice munkatársa pedig egy másik érdekes dolgot vett észre. Az információk szerint a wifi off nem teljesen off. Miért? Tegyük fel, hogy tudjuk, hogy a nap nagy részét wifi mentes helyen töltjük. Ekkor a felhasználók 90%-ka kikapcsolja ezt a funkciót, aksikímélés miatt (elég energiaigényes). Látszólag ez meg is történik, de gyakorlatilag a háttérben a nem kapcsol ki teljesen, amit azzal magyaráznak, hogy a mobilhálózat a GPS és az SSID-k kombinációjából lehet a legpontosabban megállapítani a helyzetünket. Ez felvet még egy kérdést: A GPS sem kapcsol ki teljesen?! Ennek valószínűleg sokan nem örülnek, mert ez így már elég energiaigényes folyamat lenne, de azért reménykedhetünk benne, hogy a Google nem szeretne így öngólt lőni, és megvan a megfelelő módszerük, hogy ez ne így történjen.

A sok-sok információ közt, melyek látszólag több mindenről, valójában azonban csak kevés változásról szólnak, találunk egy spekulációt is. Eszerint a hivatalos frissítés (ami a Nexus-okat is érintheti) valamikor júliusban, esetleg augusztusban érkezhet. Ami eddig kiderült, az alapján tényleg nincsenek álmatlan éjszakáink, mivel ez körülbelül akkora újítást hoz, mint például a 4.1.1-ről 4.1.2-re való átállás, vagy éppen a 4.2 -> 4.2.1 -> 4.2.2, és korántsem olyat, mint a Gingerbread Ice Cream Sandwich átállás. A következő nagyobb ugrás a Key Lime Pie (5.0) lehet, ami a „jósok” és a statisztikák szerint idén ősszel jöhet egy újabb Nexus eszközzel karöltve.

Egy valami azonban érdekes: már jó néhány héttel lehetett látni valós vagy nem valós képernyőfotókat Nexus 4 telefonokról, melyeken a 4.3 futott, de azokról nem derült ki az igazság. Most viszont egy Google Edition mobilon valóban ez fut, ráadásul a ROM futótűzként terjed az interneten (Sammobile), és nem egy Nexus-on debütált? Véletlen vagy szándékos? Egyáltalán, van valaki, akit lázba hozott az Android 4.3?

 

Bazsa

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Kép: HotHardware
2026.09.04.
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Az NVIDIA DLSS 5 neural rendering ma vált elérhetővé RTX 50-es…
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.04.
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta teljes Hybrid AI portfólióját: Yoga,…
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.04.
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Az IFA 2026-on az NVIDIA bemutatta a PAIR routert, az RTX…
2026.09.04.
Lenovo IdeaPad Vibe: 7 színben, AI-val töltve
A Lenovo Innovation World 2026 rendezvényen bemutatkozott az IdeaPad Vibe sorozat…
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
Kép: Guru3D
2026.09.03.
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
A TP-Link TX301 PCIe x1 bővítőkártya 5 Gbps-os Ethernet-kapcsolatot ad asztali…
Dell 14S: színes MacBook Neo-riválist mutatott be a Dell
Kép: Windows Central
2026.09.03.
Dell 14S: színes MacBook Neo-riválist mutatott be a Dell
A Dell bejelentette a 14S laptopot, amellyel az Apple MacBook Neo…
ASUS Zephyrus G14 kijelző: $1381-es szervizajánlat
Kép: Wccftech
2026.09.03.
ASUS Zephyrus G14 kijelző: $1381-es szervizajánlat
Egy marokkói ASUS ROG Zephyrus G14 tulajdonos $1381-es kijelzőcsere-ajánlatot kapott –…
RTX 5080, 5070 Ti és 5070 áremelés: ASUS és Galax
Kép: Wccftech
2026.09.03.
RTX 5080, 5070 Ti és 5070 áremelés: ASUS és Galax
Az ASUS és a Galax ismét árat emelt az RTX 50-es…