Android P újdonságok

Nincs még neve a Google legfrissebb, nyár végére várt operációs rendszerének, egyelőre Android P néven hivatkoznak rá. A május 8 és 11 között zajló Google I/O konferencián lerántották a leplet néhány olyan újdonságról, mely a Google reményei szerint meg fogja változtatni az androidos okostelefont használó emberek életét.

Android P io

A legfontosabb talán az akkumulátoridőt érintő Adaptive Battery, mely a gépi tanulásra és a mesterséges intelligenciára épülő DeepMind technológia segítségével fogja nyomon követni a telefon használatát és igyekszik ehhez igazítani az alkalmazások indítását és leállítását.

Szintén a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia áll az Actions nevű új funkció mögött. Ennek is az a lényege, hogy az Android P követi a felhasználó szokásait, például azt, hogy mikor, mely helyen milyen appokat indít el, milyen tevékenységet végez a telefonján. Ez által előre képes megjósolni, hogy egy adott pillanatban mire lesz szüksége a felhasználónak és például előre betöltheti az appot a memóriába, gyorsítva annak indítását.

A Slices nevű újdonság az Actions-ra épül és a fejlesztőknek nyújt lehetőséget arra, hogy felhasználják az Actions által gyűjtött adatokat saját alkalmazásaikban. Így már a telefonunk nem csak azt tudja majd megjósolni, hogy milyen alkalmazást akarunk elindítani, hanem azt is, hogy az adott alkalmazásnak mely funkcióját, milyen beállításait akarjuk kiválasztani.

Szerencsére az Android P nem rejti el előlünk ezeket az adatokat és a Dashboard segítségével magunk is megnézhetjük, hogy mennyit használtuk a telefont, azon belül melyik applikációval mennyi időt töltöttünk és milyen értesítéseket kaptunk. A Google segít majd a telefonfüggőkön is, ugyanis beállíthatjuk, hogy egy-egy alkalmazással mennyi időt engedélyezzen nekünk a telefon. Így nehezebb lesz órákra beleragadni egy játékba a munkahelyünkön.

Android P logo

Az Android P béta verziója már több készülékre is elérhető, például Xiaomi Mi Mix 2-re vagy a Google Pixel telefonokra. Akinek ilyen készüléke van és szeretné kipróbálni a béta állapotban lévő operációs rendszert, akkor ezen a linken teheti meg.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.09.08.
GPUThor: Rowhammer-támadás törte fel az Nvidia ECC-t
A torontói egyetem kutatói olyan Rowhammer-technikát fejlesztettek, amely legyőzi az Nvidia…
Aion 2: DLSS 5 támogatás és konzol megjelenés
Kép: Wccftech
2026.09.08.
Aion 2: DLSS 5 támogatás és konzol megjelenés
Az Aion 2 globális megjelenése előtt az NC fejlesztői a gamescom…
Wi-Fi 8 magyarázva: érdemes már most váltani?
Kép: TechRadar
2026.09.08.
Wi-Fi 8 magyarázva: érdemes már most váltani?
A TP-Link bemutatta az első Wi-Fi 8 routereket az IFA 2026-on…
Intel: egymillió High-NA EUV wafer feldolgozva
Kép: Tom's Hardware
2026.09.08.
Intel: egymillió High-NA EUV wafer feldolgozva
Az Intel egymillió 300 mm-es wafert dolgozott fel High-NA EUV szkennerein,…
Intel: robotok a munkahelyen – közeleg a kritikus küszöb
Kép: TechRadar
2026.09.08.
Intel: robotok a munkahelyen – közeleg a kritikus küszöb
Az Intel friss felmérése szerint a nagy cégek 60%-a 2030-ra robotflottát…
Intel CPU-áremelés: ismét 10%-kal drágulnak októberben
Kép: TechPowerUp
2026.09.08.
Intel CPU-áremelés: ismét 10%-kal drágulnak októberben
Az Intel állítólag újabb 10%-os áremelést tervez PC-s processzorainál 2026 októberében…
2026.09.08.
JBL Live Buds 4 teszt: a kijelzős tok nem csak látványos trükk
A vezeték nélküli fülhallgatók piacán lassan nehezebb kitűnni, mint egy fekete…
2026.09.07.
iPhone Ultra: öt megszokott funkció is eltűnhet az Apple első hajlítható iPhone-jából
Az „Ultra” név általában azt üzeni, hogy itt már nincs spórolás.…