Az Apple akkumulátor csereprogram keretében 11 millió készüléket javított tavaly

Az Apple akkumulátor csereprogram keretében rengeteg készüléket javított tavaly, miután beismerte, hogy a régi iPhone-okat direkt lassították le és a vállalat ezt próbálta jóvá tenni. 2018-ban kedvezményesen akkumulátor cserét hajtottak végre az iPhone-okon. Ennek az lett a vége, hogy a vállalat több, mint 11 millió iPhone akkumulátort cserélt ki. A számokat a vállalat CEO-ja, Tim Cook közölte egy hétfői meeting-en.

Ezek után nem csoda, hogy az Apple az akkumulátorcsere-programot okolja a gyengülő iPhone eladásokért. Valamint azért is, hogy nem érték el az elemzők által jósolt bevételt. A tavaly kicserélt 11 millióhoz képest a vállalat átlagosan egy évben 1 – 2 millió akkumulátort cserél ki az iPhone-okban, tehát brutális különbségről van szó.

Az Apple akkumulátor csereprogram keretében 11 millió készüléket javított

Az Apple „kedvességének” rossz vége lett. A legtöbb felhasználó ahelyett, hogy lecserélte volna a jelenlegi iPhone-ját (többek között a gyengébb üzemidő miatt), kicseréltette az akkumulátort és bőven tud még legalább 1 évet várni. Az Apple mindössze 29 dollárt kért a cseréért. Figyelembe véve az átlagos javítási költségét egy Apple eszköznek, nagyon olcsón megúszták a felhasználók. Arról pedig nem is beszélve, hogy egy új iPhone XR, XS vagy XS Max mennyivel többe került volna.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…