Átalakítja androidos részlegét a Microsoft

A Microsoft termékigazgatója nemrég arról számolt be a nagy közönségnek, hogy a vállalata át fogja szervezni a kulcsfontosságú androidos részlegeit a közeljövőben. Ez a Surface Duo OS-t, a Swiftkeyt, a Phone Linket, a Microsoft Launchert és sok egyebet is érint a jelentések szerint. Az új androidos ág neve Android Microsoft Platform and Experiences (AMPX) lesz.

Állítólag a Microsoftnak nagy ötletei vannak az elkövetkezendő évekre az Android és a Windows kapcsán, és szeretnék mélyen integrálni a két rendszert. Végül el akarnák érni, hogy az Android és a Windows kiterjesztése legyen olyan, mint egy iPhone a macOS-nek. Hogy ezen kívül miket tartogathat még a jövő, és hogy mi fog megvalósulni belőle, azt majd később megtudjuk.

Elmondásaik alapján az átszervezés nem jár elbocsájtásokkal, de új vezetőket neveznek majd ki. Az persze nagy kérdés, hogy ezúttal sikerül-e valamire jutni, mint a Surface Duók esetében, ugyanis eddig nem igazán remekelt az androidos világban a Microsoft.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
RTX Spark gaming teljesítménye: Gamescom 2026 impressziók
Kép: TechRadar
2026.09.06.
RTX Spark gaming teljesítménye: Gamescom 2026 impressziók
Az Nvidia RTX Spark valóban játékra is alkalmas – kiderült a…
Acemagic F2A mini PC: Intel Panther Lake és AMD Gorgon Point
Kép: TechPowerUp
2026.09.06.
Acemagic F2A mini PC: Intel Panther Lake és AMD Gorgon Point
Az Acemagic IFA 2026-on mutatta be F2A mini PC-jét Intel Panther…
Acer Project DualPlay Mini: handheld és laptop egyben
Kép: Engadget
2026.09.06.
Acer Project DualPlay Mini: handheld és laptop egyben
Az Acer IFA 2026-on mutatta be a Project DualPlay Mini koncepciót:…
RTX 50 Founders Edition MSRP-n a PAX Westen
Kép: TechPowerUp
2026.09.06.
RTX 50 Founders Edition MSRP-n a PAX Westen
Az NVIDIA a PAX West kiállításon MSRP áron kínálja az RTX…
Intel Nova Lake: 52 magos gaming CPU – mikor jön?
Kép: HotHardware
2026.09.06.
Intel Nova Lake: 52 magos gaming CPU – mikor jön?
Kiszivárgott diák alapján körvonalazódik az Intel Nova Lake platform megjelenési menetrendje…
DLSS 5 Swapper: Neural Rendering bármely játékba
Kép: TechPowerUp
2026.09.06.
DLSS 5 Swapper: Neural Rendering bármely játékba
A DLSS 5 Swapper nevű eszközzel hivatalosan nem támogatott játékokba és…
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Az ASUS bejelentette a világ első quad-band Wi-Fi 8 routerét, a…
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Az AMD állítólag egy teljesen új Ryzen 5 7500 processzort készít…