Az Acer a Gateway felvásárlásával a PC piac harmadik legnagyobb gyártója

A Gartner elemző cég adatai szerint a világ számítógép piaca 14,4 százalékos éves növekedést mutat. Leginkább az ázsiai/csendes-óceáni és az EMEA térség volt élénk, 23,4 százalékos, illetve 16,4 százalékos eredményekkel. Ezen adatok alapján az Acer a leggyorsabban növekvő gyártó.
Július és szeptember között kiemelkedően magas, 58 százalékos növekedési ütemet produkált, ami négyszerese a piac általános növekedésének. Ez a kiváló eredmény – ami egyedülálló a PC piacon – lehetővé tette, hogy az Acer a harmadik helyre kerüljön a gyártók között.
A Gartner, az Acer nemrég lezáruló akvizíciójával kapcsolatban hozzátette: az Acer stratégiája lehetővé teszi, hogy az elkövetkező hónapokban is fenntartsa előnyét közvetlen vetélytársaival szemben. „Számunkra nem meglepőek ezek az eredmények. A törekvés az egyedi és funkcionális dizájnra, az új technológiák bemutatása és az ezekkel szorosan összefüggő üzleti modellünk meglendítették az értékesítést azokon a területeken ahol vezető szerepünk megerősödött.” – mondta el Gianfranco Lanci, az Acer Inc. elnöke. „Hála a Gatewayel kötött együttműködésnek, 2008-ban még kedvezőbb eredményeket fogunk elérni és egy teljesebb megoldás-portfóliót kínálhatunk felhasználóinknak.” – tette hozzá.
Ezzel párhuzamosan tette meg a cég hivatalos bejelentését a Gateway Inc. felvásárlásáról. Az Acer közvetett módon, 100 százalékos tulajdonában lévő leányvállalatán keresztül sikeresen fuzionált a Gateway Inc.-vel (NYSE: GTW).

Az Acerről:
A világ harmadik legnagyobb PC szállítójaként az Acer olyan könnyen használható, ugyanakkor megbízható IT-megoldásokat tervez és visz piacra, amelyek lehetővé teszik felhasználóik számára céljaik elérését és életük minőségének javítását. Miután az Acer leválasztotta magáról a gyártói üzletágat, teljes figyelmét saját védjegyű termékeinek (asztali és hordozható számítógépek, szerverek és tárolóeszközök, LCD-kijelzők és HD-TV-k, projektorok, kézi számítógépek és navigációs eszközök) globális szintű marketingjére és piacra vitelére összpontosította. Az Acer egyedülálló viszonteladói üzleti modellje alapvető szerepet játszott a sikerek elérésében. A modell arra bátorítja a partnereket és a szállítókat, hogy sikeresen működjenek együtt az Acerrel a viszonteladói hálózaton keresztül, így az Acer mindig új technológiákkal, versenyképes árakkal és minőségi szolgáltatásokkal tudja kielégíteni felhasználóinak igényeit. Az 1976-ban alapított átfogó Acer-csoport 5300 embert foglalkoztat, és a világ több mint 100 országában támaszkodik viszonteladóira és disztribútoraira. 2006-ban bevételei elérték a 11,32 milliárd USD-t.

– Acer sajtóközlemény –

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2025.10.01.
Lassú a Wi-Fi otthon? Lehet, hogy a szobanövények a hibásak
Sokan panaszkodnak lassú vagy akadozó otthoni internetkapcsolatra. Elsőre mindenki a szolgáltatót…
Image credit: Rockstar Games
2025.09.30.
Dan Houser szerint a GTA 6 története „nagyszerű lesz” – annak ellenére, hogy nem vett részt a fejlesztésben
A Rockstar Games társalapítója és legendás írója, Dan Houser megerősítette, hogy semmilyen szerepe nem…
2025.09.30.
USB, USB-C, Thunderbolt és USB4 magyarázat – minden, amit tudnod kell 2025-ben
Az egész modern világ USB-re épül. Legyen szó a szállodai lámpába épített…
wordpress es a biztonság
2025.09.29.
Harrods adatlopás: 430 000 vásárló adatai kerültek veszélybe – így védekezhet
A londoni luxusáruház, a Harrods megerősítette, hogy kiberbűnözők ellopták több mint 430 000 ügyfél…
2025.09.29.
Új PS5 Pro modell érkezhet – de nagy változásra ne számíts
A PlayStation 5 Pro hivatalosan még alig került a figyelem középpontjába,…
2025.09.27.
Snapdragon 8 Elite Gen 5 teszt – lenyűgöző játék és benchmark teljesítmény az első mérések alapján
A Qualcomm nemrég mutatta be legújabb zászlóshajó mobilprocesszorát, a Snapdragon 8 Elite…
2025.09.26.
AI-forradalom vagy AI-kudarc? Mérnökök szerint az adatok döntik el a jövőt
A mesterséges intelligencia (AI) 2025-ben minden eddiginél gyorsabban tör előre. Vállalatok…
Image credit: Insomniac Games
2025.09.26.
Marvel’s Wolverine PS5 játék – megjelenés, trailer, helyszínek és minden, amit eddig tudunk
A Marvel-rajongók egyik legjobban várt játéka, a Marvel’s Wolverine végre hivatalos megjelenési dátumot kapott.…