Az Acer állásfoglalása az Intel Sandy Bridge problémával kapcsolatban

Manno (Svájc), 2011. február 4.  – Az Intel Sandy Bridge alaplap chipset tervezési problémájával kapcsolatos bejelentését követően az Acer megerősítette, hogy együtt dolgozik az Intellel a probléma megoldásán, továbbá megtesz minden szükséges lépést annak érdekében, hogy minimalizálja a vásárlókat esetleg érő kényelmetlenségeket.

Az Acer már leállította azon termékek szállítását, amelyeket érint ez a probléma, valamint elindított egy programot is az érintett termékek vásárlóinak támogatása céljából. Ugyanakkor az Acer szoros együttműködésben dolgozik az Intellel a következő lépések koordinálásán. 

  
Január 31-én az Intel bejelentette, hogy felfedezett egy tervezési hibát a második generációs Intel® Core™ processzorok (kódnevén Sandy Bridge) egyik támogató chipjében. A probléma hardveres jellegű, és szilikonos javítást igényelt. Az Intel elmondta, hogy néhány esetben, a Serial-ATA (SATA) csatlakozók az érintet chipseten belül idővel gyengébben működnek, potenciálisan kihatva az olyan SATA kapcsolatban levő eszközök teljesítményére vagy funkcionalitásra, mint például a merevlemezek vagy DVD meghajtók. A probléma a SATA 3 Gb/s csatlakozókat érinti, ugyanakkor a SATA 6 Gb/s csatlakozókat nem.  
A probléma a kapcsolódási készséget érinti, azaz elképzelhető, hogy a gép nem képes azonosítani a merevlemezt vagy a DVD-t. Mivel ez a hatás meglehetősen hosszú idő után jelentkezik, az Intel arról tájékoztatta az érintett PC-k tulajdonosait, hogy nem feltétlenül fognak találkozni ezzel a problémával azonnal, és bátran használhatják számítógépeiket, míg a végleges megoldás meg nem születik. 
  
Az Acer büszke arra, hogy olyan termékeket kínál, melyek mentesek anyag és gyártási hibáktól és minimalizálni kívánja ennek a problémának bármilyen hatását vásárlóira nézve. Ennek érdekében az Acer egy weblapot készít, ahol a vásárlók kideríthetik, hogy az általuk vásárolt termék érintett-e az említett problémával.  Időközben a vásárlók ellátogathatnak az Intel honlapjára, ahol pontos instrukciókat találnak arra nézve, hogy miként állapíthatják meg, hogy számítógépük érintett-e vagy sem.  Az oldal az alábbi címen található:
  
Azok a vásárlók, akik érintett terméket vásároltak, jogosultak arra, hogy az Acer megjavítsa a terméküket a hatályos korlátozott garancia értelmében, amint a kijavított chipsetet az Intel rendelkezésre bocsájtja.  Alternatív megoldásként, az érintett vásárlók kapcsolatba léphetnek eladójukkal, hogy kihasználják a vonatkozó cserelehetőséget és másik Acer modellt válasszanak.
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Acer: PC-árak 20%-kal nőhetnek, csúcs 2027 közepén
Kép: TechPowerUp
2026.09.21.
Acer: PC-árak 20%-kal nőhetnek, csúcs 2027 közepén
Az Acer vezérigazgatója szerint a PC-árak akár 20%-kal is emelkedhetnek 2026…
Jensen Huang: „0% esély" arra, hogy az AI véget vet a világnak
Kép: The Verge
2026.09.21.
Jensen Huang: „0% esély” arra, hogy az AI véget vet a világnak
Jensen Huang, az NVIDIA vezére CBS-interjújában kijelentette, hogy az AI-veszélyeket túlozzák…
Windows Auto SR érkezik az Intel Panther Lake-re
Kép: HotHardware
2026.09.21.
Windows Auto SR érkezik az Intel Panther Lake-re
A Microsoft Auto SR képjavítás az Intel Core Ultra 3 Panther…
HWiNFO beta: Intel Nova Lake QS CPU-k a láthatáron
Kép: TechPowerUp
2026.09.21.
HWiNFO beta: Intel Nova Lake QS CPU-k a láthatáron
A HWiNFO 8.53 béta fejlesztői naplója először említ Nova Lake QS…
NVIDIA MMS1X00-N5400: 400 Gbps QSFP112 optikai modul
Kép: ServeTheHome
2026.09.21.
NVIDIA MMS1X00-N5400: 400 Gbps QSFP112 optikai modul
Az NVIDIA MMS1X00-N5400 QSFP112 optikai modul 400 Gbps sebességet biztosít 1310…
Lenovo az Ázsiai Játékok hivatalos PC-szállítója
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.21.
Lenovo az Ázsiai Játékok hivatalos PC-szállítója
A Lenovo 6100 eszközzel – ThinkPad laptopokkal és ThinkCentre asztali gépekkel…
Intel felfüggesztette bug bounty programját
Kép: Tom's Hardware
2026.09.20.
Intel felfüggesztette bug bounty programját
Az Intel felfüggesztette hibajavadalmazási programját, amely akár 100 000 dollárt is…
Intel Arc jövője: Celestial törölve, Druid a tét
Kép: TechRadar
2026.09.20.
Intel Arc jövője: Celestial törölve, Druid a tét
Az Intel Arc Battlemage kártyák mára elvesztették értéküket, a Celestial generáció…