Baj van az új 397.31-es verziószámot viselő Nvidia Driver-el

Az Nvidia néhány napja (04.25.) adta ki legfrissebb 397.31-es Geforce illesztőprogramját, mely természetesen Game Ready minősítéssel és WHQL aláírással is egyaránt rendelkezik. Az új meghajtóprogram számos eddigi hibát javít, elérhetővé tesz néhány új funkciót, és két új játékhoz is tartalmaz optimalizációt. Ezek alapján, a megszokott módon mindenkinek kecsegtető is a driver frissítése, ám aki GTX 1060-as VGA kártyával rendelkezik, azok számára nem javasolt a telepítés.

Az Nvidia hivatalos fórumán már szép számú panasz gyűlt össze, és a következő tapasztalatokról számolnak be:

A driver letöltését követő telepítés után a telepítő rendszer újraindítást kér, újraindítást követően nem működik a másodlagos kijelző – amennyiben van – , a driver ismételten újraindítást kér újra és újra, egy végtelen ciklusban, a meghajtóprogram telepítése nélkül.

Azoknak, akik belefutottak a problémába, megoldhatják ezt a kellemetlen helyzetet, ha csökkentett módban indítják újra a rendszert és a Display Driver Uninstaller programmal eltávolítják az említett 397.31-es illesztőprogramot, ezt követően pedig telepítik a korábbi, 391.35-ös kiadást.

A hibát feltehetőleg javítják az Nvidia fejlesztői.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2025.11.14.
Lebegő szerverek és adatfürdők: a Lenovo jövőképe
Az AI-eszközök robbanásszerű térnyerése miatt a világ adatközpontjai már most kapacitás- és energiahatáron…
2025.11.13.
Mostantól a Google Photos kinyitja a csukott szemed – itt az AI, ami valóban megjavítja a képeid
Ha valaha elrontottál egy tökéletes pillanatot azzal, hogy épp pislogtál a…
2025.11.13.
A cégek a szoftverbüdzsé 20%-át feleslegesen égetik el – túlkomplikált IT-rendszerek miatt
A digitális korszak egyik legnagyobb paradoxona, hogy miközben a technológia hatékonyságot ígér,…
2025.11.12.
Apple iPhone Pocket: itt a 150 dolláros zseb – ha a ruhádé nem elég menő
Az Apple ismét bebizonyította, hogy nála még a zseb sem csak zseb.A…
Foto: Sony
2025.11.12.
Sony megint elszabadult: elindult az „It Happens on PS5” kampány – a valóságban is megjelennek a furcsa reklámok
A Sony ismét bebizonyítja, hogy senki sem csinál olyan furán zseniális reklámokat,…
2025.11.11.
Új kiszivárgás: itt a DJI Osmo Pocket 4, minden eddiginél jobb vlogkamerát hoz a gyártó
A DJI újabb slágerterméke, a DJI Osmo Pocket 4 már a bemutató előtt…
2025.11.11.
9 tipp, hogyan készülj fel a Windows 10 utáni korszakra
A Microsoft 2025-ben lezárja a Windows 10 hivatalos támogatását, ami több mint…
Forrás:Google
2025.11.10.
A Google Gemini mostantól beleolvas a leveleidbe és dokumentumaidba is – indul a „Deep Research” korszak
A Google ismét tágítja az AI-határokat: a Gemini Deep Research nevű új funkció…