Befutottak az első képek az Asus Zenfone 8 kompakt változatáról

Az Asus Zenfone széria bemutatása jövőhéten esedékes, azaz kevesebb mint egy hét maradt a május 12-én tartandó eseményig. Egyelőre még csak találgatjuk, hogy hány tagból áll majd Zenfone 8, ám az biztos, hogy kétféle dizájnt fogunk kapni. A Zenfone 8 Flip esetében az elődnél is alkalmazott dizájnt kapjuk majd, azaz a hátsó kameramodult tudjuk kihajtani és ezzel tudunk szelfiket lőni.

Második megoldás lehet a ma oly népszerű lyukas kijelző, illetve lyukban elhelyezett szelfikamera. Ezzel érkezik majd egy kisebb méretű változat is, amelyet 5,92 colos kijelzővel láttak el. A neve még nem teljesen tisztázott, de elképzelhető, hogy Zenfone 8 Mini néven kerül majd forgalomba.

Nem lehet belekötni a specifikációba sem, hiszen a hírek alapján a Snapdragon 888-as chip kerül bele, amely mellé 8GB memória és 128GB tárhely tartozik, ám valószínűleg többféle kiépítésben is forgalomba kerül majd. Hátra egy duál kamera kerül, amely egy 64 MP-es főmodulból és egy 16 MP-es makró modulból állhat össze. A kisebb méret ellenére egy 4.000 mAh-s akkumulátor került bele, amely maximálisan 30W-os gyorstöltésre képes.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Lenovo Project Swan: vízszintesen görgő OLED laptopképernyő
Kép: HotHardware
2026.08.12.
Lenovo Project Swan: vízszintesen görgő OLED laptopképernyő
A Lenovo Project Swan egy kiszivárgott ThinkBook-koncepció, amely vízszintesen kinyíló, görgethető…
Windows 10 KB5120249: megjelent a 2026. augusztusi frissítés
Kép: Neowin
2026.08.12.
Windows 10 KB5120249: megjelent a 2026. augusztusi frissítés
A Microsoft kiadta a Windows 10 2026. augusztusi Patch Tuesday frissítését…
MAI-Code-1.1-Flash: Microsoft új kódoló modellje
Kép: Neowin
2026.08.12.
MAI-Code-1.1-Flash: Microsoft új kódoló modellje
A Microsoft kiadta a MAI-Code-1.1-Flash modellt: 22%-kal jobb teljesítmény, 25%-kal kevesebb…
Xbox szolgáltatáskimaradás: Microsoft elmagyarázza a hibát
Kép: Neowin
2026.08.11.
Xbox szolgáltatáskimaradás: Microsoft elmagyarázza a hibát
A Microsoft Xbox-technikai igazgatója részletezte a két hete történt nagy kimaradás…
Windows-licencdíj emelkedik: drágulnak a laptopok
Kép: Windows Central
2026.08.11.
Windows-licencdíj emelkedik: drágulnak a laptopok
A Microsoft 7–10%-kal emeli a Windows OEM-licencdíjait – ez jóval nagyobb…
Microsoft Edge: Apple ID-val is be lehet majd jelentkezni
Kép: Neowin
2026.08.11.
Microsoft Edge: Apple ID-val is be lehet majd jelentkezni
A Microsoft Edge hamarosan Apple ID-val is szinkronizálható lesz – a…
MAI-Image-2.6: a Microsoft képgenerátora már csak a GPT-Image-2 mögött
Kép: Neowin
2026.08.11.
MAI-Image-2.6: a Microsoft képgenerátora már csak a GPT-Image-2 mögött
A Microsoft bemutatta MAI-Image-2.6 modelljét, amely az Arena ranglistán a második…
Acer Aspire Go 15: Snapdragon C-s MacBook-vetélytárs
Kép: Wccftech
2026.08.10.
Acer Aspire Go 15: Snapdragon C-s MacBook-vetélytárs
Az Acer csendben megnyitotta az előrendelést az Aspire Go 15 laptophoz:…