Bejelentésre került a Steam Deck OLED változata

A Steam Deck OLED megérkezett, mint ahogyan a nevéből is kitűnik, új képernyővel rendelkezik, a korábbi LCD panelt ezúttal egy OLED váltja, mégpedig HDR támogatással. A gyártó szerint az új kijelző képes akár 1000 nites fényerőre is, miközben gyönyörű és valódi feketéket kapunk, ahogyan az ilyen megjelenítőkre az jellemző.

Egy picit méretesebb képernyővel rendelkezik az új változat, mint LCD-s elődje, 7 helyett 7,4 colos a panelja, a felbontása viszont továbbra is 1280 x 800 képpont, a képfrissítési ráta viszont 60 helyett immáron 90 Hz. A készülék belsejében 6 nanométeres APU, 16 GB LPDDR5 RAM, valamint egy méretesebb, 50 wattórás akkumulátor található. Mindezek mellett az új kiadás Wi-Fi 6E és Bluetooth 5.3 támogatással is bír.

A Valve szerint az új modell képes akár 3-12 órán át is működni egyetlen feltöltéssel, vagyis nagyjából 30-50 százalékkal hosszabb az üzemideje, mint a korábbi LCD modelleké. A Steam Deck OLED ráadásul könnyebb is, mégpedig 30 grammal. Aki megveszi az új kiadást 2,5 méteres vezetékkel szerelt 45 wattos töltőt, valamint egy hordozó tokot is kapni fog.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.24.
Az Európai Bizottság több mint 1 milliárd dolláros bírságot szabott ki a Google-ra a Digital Markets Act megsértése miatt
Az Európai Bizottság csütörtökön több mint 1 milliárd dolláros bírsággal sújtotta…
2026.07.24.
Framework majdnem megduplázza a Laptop 13 Pro memóriaárait, a beszállító hirtelen áremelése miatt
A Framework a Tom's Hardware szerint egyik napról a másikra jelentősen…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…