Bejelentették Meizu PRO 5-öt

Az már jó ideje érezhető, hogy a kínai gyártók nem csak árban, de hardverben is kezdik szorongatni a vetélytársakat. Nos, a Meizunak sikerült megint ezt bebizonyítani, hiszen a PRO 5 kívül-belül a felsőkategória csúcsán foglal helyet.

Bejelentették Meizu PRO 5-öt

A készülék háza fémből készült, az előlap nagy részét egy 5,7 hüvelyk méretű, fullHD felbontású (1080×1920 pixel) AMOLED kijelző foglalja el, mely alatt az mTouch névre keresztelt ujjlenyomat-olvasó található.

Bejelentették Meizu PRO 5-öt

A hardver nem más, mint a Samsung Galaxy S6 szériából származó Exynos 7420 SoC, melyben 4 darab alacsony fogyasztású, 1,5GHz-es A53 és 4db nagy teljesítményű 2,1GHz-es A57 mag foglal helyet, a Mali T760 grafikus rész társaságában. A RAM mérete tárhelyfüggő, azonban itt sem kell csalódni, hiszen az alap 32 gigás verzióhoz 3GB, a 64 gigás verzióhoz pedig 4GB társul. A 21 megapixeles kamera Sony gyártmány, mely amellett, hogy kéttónusú LED villanót kapott, fázisérzékelős autofókusszal is rendelkezik, amellyel akár 0,17 másodperces fókuszálás is elérhető. Akár 4K felbontású videót is készíthetünk, érdekessék, és eddig egyedi, hogy már 120 képkockát tud rögzíteni 1 másodperc alatt. Az előlapi modul 5 megapixeles. A telefon alján micro USB Type C konnektor található, aminek az az előnye, hogy bármely irányban csatlakoztatható a készülékbe. Az akkumulátor mérete 3050mAh, és a gyorstöltésnek köszönhetően fél óra alatt 65%-ra tölthető fel.

A kínában elérhető verzió alapból két SIM kártyát képes kezelni, természetesen 4G képes. A Wifi modul a 802.11 ac/b/g/n szabványokat ismeri, a Bluetooth 4.1-es. A helymeghatározáshoz a GPS, Baidu és GLONASS műholdak adatait is használja a készülék.

A szoftver a Meizu által fejlesztett Android 5.1-re épülő Flyme OS 5. A kisebbik verzió Kínában átszámolva nettó 120.000 Forintért, a nagyobbik pedig 135 ezer Forintért lesz elvihető október 12 után. Az itthoni megjelenésről és árról egyelőre nincs információ.

Bejelentették Meizu PRO 5-öt Bejelentették Meizu PRO 5-öt Bejelentették Meizu PRO 5-öt Bejelentették Meizu PRO 5-öt

 

DMR

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
AMD Ryzen 5 5500F és 7500: MSRP felett az Amazonon
Kép: TechPowerUp
2026.09.22.
AMD Ryzen 5 5500F és 7500: MSRP felett az Amazonon
Az AMD Ryzen 5 5500F és 7500 megjelent az Amazonon, de…
2026.09.22.
Egyiptom és Afrika: NVIDIA-val épül az AI-ökoszisztéma
Egyiptomban tízszeresére nőtt az NVIDIA Deep Learning Institute tanulóbázisa, Afrika-szerte AI-gyárak…
2026.09.22.
NVIDIA Halos: teljes körű AI-biztonság robotoknak és autóknak
Az NVIDIA Halos az első teljes veremű biztonsági rendszer a fizikai…
Qotom Q30952UE: Intel 10GbE hálózati mini PC teszt
Kép: ServeTheHome
2026.09.22.
Qotom Q30952UE: Intel 10GbE hálózati mini PC teszt
A Qotom Q30952UE ventilátor nélküli mini PC Intel Core i5-8260U processzorral,…
Lenovo és Schneider Electric: dekarbonizációs program IT-partnereknek
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.22.
Lenovo és Schneider Electric: dekarbonizációs program IT-partnereknek
A Lenovo 360 Circle fenntarthatósági közösséghez csatlakozik a Schneider Electric, hogy…
2026.09.22.
NVIDIA DSX Ready: minősítési program AI-gyáraknak
Az NVIDIA elindította a DSX Ready programot, amely energiatároló és folyadékhűtő…
2026.09.21.
Apple Music rendet rak a zenei könyvtárban, a Spotify közben új korlátot tesztel
Van az a pont, amikor egy apró szoftveres változtatás többet ér,…
Acer: PC-árak 20%-kal nőhetnek, csúcs 2027 közepén
Kép: TechPowerUp
2026.09.21.
Acer: PC-árak 20%-kal nőhetnek, csúcs 2027 közepén
Az Acer vezérigazgatója szerint a PC-árak akár 20%-kal is emelkedhetnek 2026…