Bemutatkozott a legerősebb videokártya

Különösebb sajtóeseményt vagy bejelentést nem tulajdonított az Nvidia annak, hogy piacra dobták a bivalyerős videokártyájukat. A TITAN Xp névre keresztelt csúcseszköz minden eddig ismert megoldást maga mögé utasít, már az 1080 Ti tulajdonosoknak is le kell tehát nyelni, hogy van jobb VGA a boltok polcain. A cég újdonsága a Pascal GP102-es chipre építkezik, a szakavatottabb olvasók esetleg tudhatják, hogy ez dolgozik a Quadro P6000-ben is, csak az még 5000 dollárnál is többe kerül. 

Bemutatkozott a legerősebb videokártya

Nyálcsorgatóan hangzik a 3840 CUDA mag, az előbb említett 1080 Ti-ben például „csupán” 3584 darab van. A RAM az elődmodellhez képest csak kicsit, de annál hasznosabb irányba változott, ugyan maradt 12 GB-nyi a DDR5X rendszermemória, ám 10 helyett 11,4 GHz-en üzemel, a 384 bites busszal kombinálva pedig 547,7 GB/s-os sebességet jelent, ami elég jelentős előrelépés a korábbi, 480 GB/s-os eredményhez képest.

Az Nvidia Titan Xp már megrendelhető a gyártó weboldaláról, nem kevesebb mint 1350 eurót kell kicsengetni érte, ami barátok között is 481 ezer forintot jelent, ennél az 1080 Ti jóval kedvezőbb áron elcsíphető.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…