Ahogyan az minden évben – kivéve a Covid alatt – lenni szokott, idén is megrendezték Las Vegasban a CES-t, ahol végtelen számú gyártó még végtelenebb számú új terméket és technológiát mutat be. A rendezvény 2024. január 9 és 12 között zajlik, azaz még tart, így jelen írásunk semmiképp sem teljesen átfogó.
Nézzünk meg pár terméket, amiket az Asus már az event első napjain bemutatott – szerint kezdjük is, minek a mellébeszélés?!

Asus TUF Gaming A15 – 2,5K kijelző, Ryzen 8000 processzorok
Az Asus az AMD legújabb Ryzen 8000 Hawk Point processzoraival, 16:10-es képernyőjével és USB 4.0 Type-C porttal frissítette a TUF Gaming A15-öt. A további újdonságok közé tartozik a GeForce RTX 4070 és a 90 Wh-s akkumulátor.
Az Asus TUF Gaming A15 csatlakozik a TUF Gaming A16 és TUF Gaming F16 pénztárcabarát gaming laptopok sorához. Van azonban két infó a géppel kapcsolatban, amit még nem tudunk: a megjelenési dátum és a termék ára – márpedig utóbbi kifejezetten érdekes, ugyanis ha jól lövi be az árcédulát az Asus, könnyen lehet belőle az egyik legkelendőbb gamer laptop.
Ha a tavalyi modellből indulunk ki, a gépet lehet majd akár Ryzen 9 8945HS vagy a Ryzen 7 8845HS CPU-val is rendelni, de ezzel még várjuk egy kicsit. GPU téren maradt a koncepció: legfeljebb RTX 4070-nel kérhető (ami egyébként ebben a kategóriában már kifejezetten jó).
„Pénztárcabarát” kategóriájához képest kijelzője egy szörnyeteg: 15 hüvelykes 2,5K (2560 x 1440) 16:10 képarányú 165 Hz-en. A további funkciók közé tartozik a 90 Wh-s akkumulátor, a Wi-Fi 6 és a Bluetooth 5.2. Az Asus TUF Gaming A15 akár 32 GB DDR5 5200 RAM-ot és egy 2 TB-os PCIe Gen4 SSD-t támogat.

Asus Zenbook Duo UX8406 – 1,35 kg-os testbe zárt démon, dupla 3K-s OLED kijelzővel
Az Asus bemutatta a Zenbook Duót, mely két darab (!) 3K OLED képernyővel érkezik, iszonyat könnyű szerkezetben – mindössze 1,35 kg-ot nyom. A gyönyörű Asus Lumina OLED kijelzők Dolby Vision tanúsítvánnyal rendelkeznek, Pantone Validated, és moziminőségű, 100%-os DCI-P3 színskálát kínálnak. A legújabb Intel processzorokkal, akár a Core Ultra 9 H-sorozattal meghajtott Zenbook Duo ígéretes teljesítményt kínál mobilitási kompromisszumok nélkül.
Ez a világ első olyan gépe, ami két darab 14 hüvelykes 3K 120 Hz-es OLED érintőképernyővel van felszerelve. A notebook célja, hogy újradefiniálja a termelékenység fogalmát ’on the way’, azaz utazás közben.
Természetesen toll-támogatást is élvez a notebook, emellett a kijelző rendelkezik VESA DisplayHDR True Black 500 tanúsítvánnyal is. Az ultrakompakt forma ellenére a Zenbook Duo a jelek szerint nem kér kompromisszumot a teljesítmény terén. Az Intel processzorok legújabb generációjával, egészen a vadonatúj Core Ultra 9 H-sorozatig, akár 32 GB LPDDR5X RAM-mal és akár 2 TB-os PCIe 4.0 SSD-vel, a laptop egyenletes és hatékony teljesítményt biztosít. Az újratervezett 75 Wh-s akkumulátor megnövelt élettartammal rendelkezik, amely akár 20%-kal több töltési ciklust támogat, mint az előző generáció – mondta az Asus.
A dedikált GPU hiánya egyesek számára riasztónak tűnhet, különösen annak a ténynek a fényében, hogy manapság a legtöbb 14″-es laptop opcionális dedikált GPU-val érkezik. Az Intel H-sorozatú Core Ultra chipjei azonban integrált Arc GPU-val vannak felszerelve. Természetesen GPU igényes munkákra nem ezt a gépet ajánlom senkinek, azonban a CPU teljesítménnyel biztosan nem lesz baj!
A 14,6 mm vékony gépezet rengeteg porttal rendelkezik, köztük két Thunderbolt 4 portot, egy USB 3.2 Gen 1 Type-A portot, egy HDMI 2.1 (TMDS) portot és egy 3,5 mm-es audio jack csatlakozót. A Zenbook Duo ára 1499 dollárról indul az USA-ban, azonban ez az alapmodell, itt FHD kijelzővel és Core i7 processzorral rendelkezik a termék.

Asus VivoBook Pro 15 OLED – Core Ultra 9 185H-ra és RTX 4060-ra frissítve
Az Asus frissített VivoBook Pro 15 OLED-et (N6506) mutatott be a CES-en. Az új VivoBook Pro 15 akár Intel Core Ultra 9 185H processzort és Nvidia GeForce RTX 4060 grafikát is kínálhat, ha igényeink ily’ magasak. Az Asus a VivoBook Pro 15-höz is elhozza a korábban csak a VivoBook Pro X sorozatban megtalálható DialPad-jét.
A VivoBook Pro 15 egy évet kihagyott, ugyanis utoljára 2022-ben kapott frissítést. Most viszont új Intel procikkal és OLED kijelzővel tér vissza.
Úgy tűnik idén nem lesz külön Pro X és Pro az Asusnál, egyesítették őket és egyszerűen csak ’Pro’ lett belőlük. A VivoBook Pro 15 akár 24 GB DDR5-5600 RAM-mal és akár 2 TB-os NVMe SSD-vel is konfigurálható. Ez azt jelenti, hogy az alaplapra 8 GB van forrasztva, és csak egy SO-DIMM áll rendelkezésre a memóriabővítéshez. Az Asus a laptopot 3K 120 Hz-es Asus Lumina OLED panellel szereli fel. A cég nem adta meg a kijelző egyéb adatait 0,2 ms válaszidőt ígér.
Mivel ez egy professzionális gép,DialPad funkcióval rendelkezik. A DialPad jelenleg támogatja az Adobe Creative Cloud alkalmazásokat, köztük a Photoshop, Premiere Pro, Lightroom Classic, Illustrator és After Effects alkalmazásokat.
Az Asus VivoBook Pro 15 OLED N6506 ára és elérhetősége még nem ismert.

Asus ZenScreen Fold: Összecsukható hordozható OLED monitor
A ZenScreen Fold OLED MQ17QH egy 17,3 hüvelykes, összecsukható képernyő és mindössze 1,1 kg.
Az Asus egy innovatív, új hordozható monitort mutatott be a 2024-es CES-en. A ZenScreen Fold OLED MQ17QH az összehajtható okostelefon és az USB-C monitor legjobb részeit ötvözi egy kompakt, színpontos kijelzőben. Akár a Nintendo Switch-hez és más kézi játékeszközhöz is csatlakozható – csak úgy megjegyezzük.
Az Asus ZenScreen Fold OLED MQ17QH 17,3 hüvelykes OLED képernyővel rendelkezik, amelynek felbontása 2560 x 1920 pixel. A DCI-P3 színskála 100%-át lefedi, és DisplayHDR True Black 500 tanúsítvánnyal rendelkezik. Az I/O egy mini HDMI-portra és két USB-C-portra korlátozódik.
A termék állványra szerelhető, méretei pedig a következőképp alakulnak: 9,7 mm vékony és 1,17 kg súlyú, ami azt jelenti, hogy szinte bármilyen hátizsákban a notebook mellé tehető. Árat és megjelenési dátumot sajnos még nem tudunk.

Asus Vivobook S14 és a Vivobook S16 – 120 Hz-es OLED kijelzőkkel érkeznek
Az Asus Vivobook S14 és a Vivobook S16 új hardverrel frissültek. Előbbi Intel/AMD CPU-val érkezik, utóbbi csak AMD-vel kérhető. Ha elsőre nem tűnt fel, szólok: sehol nincs az S15 modell. Igen, úgy tűnik idénre (?) az Asus nem dobott ki új S15-ös gépet, az S16 veszi át a helyét.
Szerencsére a Vivobook S14 még mindig elérhető, és az Asus már Intel és AMD ízekben is kínálja. A top procikkal is elérhető a notebook, úgymint Intel Core Ultra 9 185H és az AMD Ryzen 9 8945HS. Sajnos az S16-ról ez már nem mondható el, ő ugyanis kizárólag AMD verzióban lesz elérhető. Ismeretlen okokból az Intel által hajtott Vivobook S14 változat (csak) 16 GB LPDDR5X tárhelyet biztosít, míg az AMD verzió (a Vivobook S16-ot is beleértve) 32 GB-ot támogat. Az Intel verzió természetesen rendelkezik Thunderbolt 4.0-val, az AMD pedig nem meglepően nem.
A Vivobook S14 14 hüvelykes 3K 120 Hz-es OLED panellel rendelkezik. Hasonlóképpen, a Vivobook S16 16 hüvelykes 3,2K 120 Hz-es OLED képernyőt használ. Mindkettő a DCI-P3 színskála 100%-át lefedi, és VESA HDR tanúsítvánnyal rendelkezik. Hasonlóképpen, az Asus úgy döntött, hogy mindkét laptopot 75 Wh-s akkumulátorral látja el. A Vivobook S16 súlya 1,5 kg, a Vivobook S14 pedig 1,4 kg.
Megjelenési dátumot és árat sajnos ezen termékek esetében sem tudunk.

Asus TUF Gaming F16 – 1440p 165 Hz kijelző és frissített erőforrás
A TUF Gaming F16 lesz az egyetlen a maga nemében, amely Core i7-13650HX-szel, 32 GB RAM-mal és 2 TB-os SSD-vel érkezik. Az Asus úgy döntött, hogy néhány érdekes költségcsökkentő intézkedést is bevezet a pénztárcabarát kategóriájában.
Az Asus TUF Gaming F16 két felbontást kínál 16 hüvelykes képernyőjéhez: FHD (1920 x 1080) és QHD (2560 x 1440). Mindkettő 165 Hz-en frissül, válaszideje 3 ms, és az sRGB színskála 100%-át lefedi. A notebook méretei 35 x 25 x 2,8 cm, súlya 2,27 kg, és 90 Wh-s akkumulátorral rendelkezik.
Az Asus úgy döntött, hogy a TUF Gaming F16-ot Intel Core i7-13650HX Raptor Lake processzorral szereli, ami még mindig egy több mint remek processzor, azonban mára olcsóbb – lehet, hogy az Asus pont ezért választotta az új, 14. generációs HX lapkák helyett. Az i7-13650HX az Nvidia GeForce RTX 4060 (130 W) kártyával pedig remek párost fog alkotni.
Reméljük a noti jó ár/érték arányt kínál majd és a budget gamerek egyik kedvence lesz.

Asus TUF Gaming A16 – Zen 4 HX procikkal és RTX 4070-nel a motorháztető alatt
Bejelentették az Asus TUF Gaming A16 új változatát, ami 16 hüvelykes, 165 Hz-es képernyővel (FHD/QHD), 90 Wh-s akkumulátorral és akár 32 GB RAM-mal rendelkezik.
Az új Asus TUF Gaming A16 esetében a némileg korlátozott teljesítményű HS CPU-kat erősebb HX verziókra cserélik. Az idei példány AMD Ryzen 9 7845HX processzort használ, amely az egyik legjobb laptop CPU volt tavaly, amit Nvidia GeForce RTX 4070 (140 W) videókártyával párosít, így a teljesítményre casual gaming esetében biztosan nem lesz panasz. A memória és a tárhely maximum 32 GB DDR5 5200 és 2 TB PCIe Gen4. Érdekes módon az Asus nem tett USB 4.0 portot a notebookra, helyette két USB 3.2 Gen2 Type-C-t kapunk, illetve HDMI 2.1-et.
Az Asus azt állítja, hogy később fogja nyilvánosságra hozni a notebook árát és elérhetőségét.

Új Asus Expert Center – Végezetül egy vállalati környezetbe szánt asztali gép
Az Asus legújabb ExpertCenter asztali számítógépei 14. generációs Intel CPU-kat és rengeteg modern funkciót tartalmaznak, beleértve az eszköz nélküli karbantartást, a TPM 2.0 biztonságot és az Asus Pre-Deployment Service szolgáltatást a flotta gyors üzembe helyezéséhez.
Az ExpertCenter D700SER és D901MDR számos olyan funkcióval rendelkezik, amelyek megkönnyítik a telepítést. A D700SER egy kis méretű (SFF) asztali számítógép, amely 8,6 literes, míg a D901MDR egy 15,9 literes. Mindkét PC az Intel Raptor Lake Refresh S sorozatából származó 14. generációs Intel procikat kapta (pontos modelleket nem adott meg a gyártó). Azt azonban tudjuk, hogy a gépek akár RTX 4060-nal és kérhetők lesznek. Hogy minden rendben menjen, az energiaellátásról egy 500 W-os TFX Platinum tápegység gondoskodik.
Az árazás és a megjelenési dátum egyelőre ismeretlen.
techkalauz.hu – az online techmagazin