Csúszni fog az Intel legfontosabb eseménye

Idén szeptember 24. és 25. között került volna megrendezésre az Intel Innovation nevű rendezvénysorozat, amelynek keretein belül a vállalat bemutatta volna a különböző üzleti egységeinek újdonságait és kulcsfontosságú termékeit, valamint a jövőre vonatkozó tervekről, fejlesztésekről is itt mesélt volna. Az Innovation 2024 különösen fontosnak ígérkezett a vállalat számára, ugyanis az előzetes jelentések alapján az asztali gépekbe szánt következő generációs Arrow Lake processzorok bemutatását is itt ejtette volna meg a vállalat.

Szó volt még a Xeon 6 szerverprocesszorokról és a Gaudi 3 AI-gyorsítókról is, amik mind az Intel Innovation során kerültek volna terítékre. Az Intel azonban a minap bejelentette, hogy 2025-re tolják az eseményt, tehát hivatalosan csak elhalasztották, nem lefújták az idei rendezvényt. Az új időpont egyelőre nem ismert, csak annyit tudni, hogy valamikor jövőre kerül megrendezésre az eredetileg szeptemberre pozicionált Intel Innovation.

Az utóbbi időben kiábrándító eredményeket produkáló vállalat nemrégiben bejelentette, hogy – egy 10 milliárd dolláros költségmegtakarítás részeként – több mint 15 ezer alkalmazottjától válik meg, ami összefüggésben lehet a mostani halasztással. A jelenlegi körülmények között meglehetősen furán venné ki magát a nagyszabású esemény, ami megmagyarázhatja a mostani döntést.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…