Dave Chant jelölték ki az Acer Touch Business Group kínai műveletkért felelős vállalatának ügyvezetői posztjára – A középpontban

Chan már több mint 20 éve a high-tech iparban dolgozik, óriási tapasztalatot halmozva fel a consumer/retail üzletben és a kapcsolódó tevékenységekben szerteágazó földrajzi tapasztalattal kiegészítve mind nemzetközi, mind regionális (Ázsia), mind országos (China) szinten. Ezt megelőzően vezető beosztásban dolgozott egy első vonalbeli IT vállalatnál, ahol notebookok, okostelefonok és tablet PC-k tartoztak hozzá Kínában.

Az Acer vállalati elnöke, Jim Wong, a következőket mondta, “Az érintős mobil eszközök az Acer új stratégiai üzleti vonala. Kína egy hatalmas IT piac, egyedi alkalmazásokkal és vásárlói szegmensekkel, ezáltal óriási üzleti potenciált képvisel. Annak érdekében, hogy válaszokat adhassunk az egyedi igényekre, létrehoztunk egy különálló üzleti csoportot, mely a kínai érintős mobileszköz piacért felel, és a továbbiakban a szükséges emberi erőforrást is allokáljuk hozzá.”

“Dave fogja vezetni az Acer érintős üzletfejlesztési csapatát Kínában,” folytatta Wong, “együttműködésben a helyi telekommunikációs szereplőkkel az R&D, szoftver, értékesítés és szolgáltatás területén. Csatlakozása biztosíték az Acer számára, hogy erős vezetői képességei révén előremutatóan fogja vezetni ezt az új üzletet Kínában.”

Annak érdekében, hogy a mobileszköz üzletágban jelentős előrehaladás történhessen, az Acer áprilisban bejelentette az újonnan megalapított Érintős üzleti csoportot (Touch Business Group), mely a korábbi tablet PC és okostelefon csoportokból született, és közvetlenül Wong felügyelete alá tartozott.

Chan műszaki mérnöki diplomát szerzett az Oregon Állami Egyetemen és MBA fokozatot a Santa Clara Egyetemen.

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Kép: TechRadar
2026.10.17.
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Az AMD Helion Agentic AI Rack 32 768 Zen 6 magot,…
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
Kép: StorageReview
2026.10.17.
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
A Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: az RTX Spark N1X…
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
Kép: StorageReview
2026.10.17.
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
A HP OmniBook Ultra 16 teszt: 128 GB-os RTX Spark gép,…
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Kép: Wccftech
2026.10.17.
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Az NVIDIA gyorsabb DLSS 5 Neural Rendering modellje az NBA 2K27-ben…
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.17.
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Az NVIDIA csatlakozott az Európai Bizottság AI in Science kezdeményezéséhez: nyílt…
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
Kép: Lenovo StoryHub
2026.10.17.
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
A Lenovo a 2026-os felülvizsgálat után is bent maradt a Hang…
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Illusztráció: AI-generált kép
2026.10.16.
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Az Intel Core 5 205H megjelent a PassMarkban: 8 mag, 12…
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.16.
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Megérkeztek a DLSS 4.5 vezérlők a GeForce NOW-ra: a tagok maguk…