A ComputerWorld jelentése szerint jelentős piacot vesztett az első negyedévben a Dell. A sokak szerint felelőtlen modellváltások következtében szállítási és gyártási gondjai vannak a cégnek, aki így 20% feletti veszteséget tudhat magáévá a vásárlók körében. A második negyedévben a Dell rohamosan zuhant vissza az IT piac notebook szegmensében, míg ugyanebben az időszakban a nagy rivális HP majdnem háromszor több notebookot forgalmazott.
A Dell által kibocsájtott pénzügyi és eladási adatok szerint a cég 2007 második negyedévében 887.000 darab notebookot értékesített, míg Mikako Kitagawa vezető piaci elemző hivatalos bejelentése HP fronton 2,4 millió notebook eladást említ. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy mostanában a Dell adatai messze nem a valóságot tükrözik, akkor ez a különbség még jelentősebb lehet. De nem csak a HP produkált lényegesen jobb eredményeket a Dellnél, hanem az Apple is lekörözte a céget, amire rég nem volt példa. A MacBook és a MacBook Pro eladások is bőven 1 millió fölött vannak.
A Dell hivatalosan úgy kommentálta a dolgot, hogy a vártnál nagyobb volt az érdeklődés az új Inspironok és XPS-ek iránt, és ez a LED-es panelek körüli gyártási nehézségekkel párosult. De a cégnek nehezére esik az új színek előállítása is. A piaci elemzők kissé nevetségesnek tartják a Dell érveit és javasolják a komplett Delles elemző team lecserélését.
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:
Szerző további cikkei
Kategóriák
További cikkeink

2025.03.24.
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…

2025.02.27.
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…

2025.02.19.
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…

2024.09.11.
iPhone 16 és iPhone 16 Plus: akciógomb, kameravezérlés és más egyéb…

2026.09.21.
Az Acer vezérigazgatója szerint a PC-árak akár 20%-kal is emelkedhetnek 2026…

2026.09.21.
Jensen Huang, az NVIDIA vezére CBS-interjújában kijelentette, hogy az AI-veszélyeket túlozzák…

2026.09.21.
A Microsoft Auto SR képjavítás az Intel Core Ultra 3 Panther…

2026.09.21.
A HWiNFO 8.53 béta fejlesztői naplója először említ Nova Lake QS…

2026.09.21.
Az NVIDIA MMS1X00-N5400 QSFP112 optikai modul 400 Gbps sebességet biztosít 1310…

2026.09.21.
A Lenovo 6100 eszközzel – ThinkPad laptopokkal és ThinkCentre asztali gépekkel…

2026.09.20.
Az Intel felfüggesztette hibajavadalmazási programját, amely akár 100 000 dollárt is…

2026.09.20.
Az Intel Arc Battlemage kártyák mára elvesztették értéküket, a Celestial generáció…

