A tesztünkben szereplő Dell Latitude E5570 noteszgépet a Laptopszalon bocsájtotta rendelkezésünkre, megtekinthető és kipróbálható a Laptopszalon budai üzletében, illetve megvásárolható a Laptopszalon szaküzleteiben.
Áttekintés
Valamikor az 5-ös széria jelentette a belépő szintet a Dell vállalati családjába tartozó a Latitude gépekhez. Azóta sok víz lefolyt a Hagyma patakon (az Onion Branch a Dell austini központja közelében folyik) és több cég is átnevezési taktikát fejlesztett ki, nevezetesen, hogy a gyengébb kategóriás modelljét átnevezi a felsőbb kategóriás fantázianevére, azt sugallva ezzel, hogy itt már nem belépő, hanem magasabb kategóriás termékkel van dolgunk. Elég, ha a Lenovo Thinkpad-ekre gondolunk, ma már a Thinkpad szó nem határozza meg egyértelműen a notebook besorolását, hiszen a klasszikus Thinkpadeken kívül van már E és L széria is, újabban pedig a Yoga ultrabook-ok is jelennek meg Thinkpad fantázianév alatt. HP-nál is azt látjuk, hogy Elitebook-ból lett sokféle, a Folio-tól egészen a 8-as sorozatig és a klasszikus, vállalati igásló Elitebookok el is tűntek teljesen. Hasonló történt a régebben konzumer kategóriában induló Vostro családdal, melynek heylére a Latitude 3-as sorozat lépett és eképp igyekeznek vonzóbbá tenni. Így az 5-ös sorozat immár nem a belépőszintet képviseli a Dellnél, hanem a középkategóriát (felső kategóriában a 6-os sorozatot kereshetjük, afelett pedig a Precision munkaállomásokat).
Adatlap | ||
Dell Latitude E5570 | ||
Processzor |
|
Intel Core I5-6200U |
Lapkészlet | Intel Skylake | |
Memória | 4GB DDR4 – 2333 MHz | |
Kijelző | ||
Grafika | Intel HD520 | |
Merevlemez | Seagate 500 GB 7200rpm | |
Optikai meghajtó | nincs | |
Protok és csatlakozók | smart card, 3xUSB3, SD, headset, LAN, HDMI, DSUB, sim | |
Kommunikáció | Intel 8260 (ac), Bluetooth 4.1, mobilnet előkészítés | |
Egyéb | wireless smart card reader, érintős ujjlenyomat olvasó | |
Akkumulátor kapacitása | 62 Wh (4 cellás) | |
Méret | 377 x 253 x 24,6 mm | |
Tömeg akkumulátorral | 2,1 kg | |
Töltő tömege | 0,2 kg | |
Operációs rendszer | Windows 7 | |
Fogyasztói ár (2016.02.) | 310.900 Ft | |
Garancia | 3 év |
Külső
A gépet először kézbe véve azt látjuk, hogy teljesen műanyag házba csomagolták az E5570-et. A katalógus szerint természetesen ez nem egyszerű műanyag, hanem szénszál erősítésű speciális dolog. Tény, hogy a stabilitásával nem sok gond van, a kijelző hátulja talán kicsit jobban benyomható, mint egy fémházas üzleti gépen, de alapjában véve átlagos a gépház merevsége. Korábban járt nálunk az E5450-es, emlékeim szerint az merevebb, erősebb házat kapott, de ez lehet a méretkülönbség miatt is. Mindenesetre az E5570-et a sarkánál fogva ne nagyon emelgessük, mert azért hajlik rendesen. A gép kívülről matt fekete bevonatot kapott, mely nem az a puha, gumiszerű anyag, mint a HP üzleti gépein vagy akár a Dell 7559-en, ez egyszerű műanyag. Az ujjlenyomatokat ennek megfelelően hajlamos gyűjteni. Kinyitás után sem látunk semmi meglepőt, ugyanaz a feketeség fogad minket, mint kívül. Nincs ezzel gond, hiszen üzleti gép lévén nem a kinézet az elsődleges szempont és a felületek kellően strapabírónak tűnnek. Kár, hogy a merevítések nem sikerültek tökéletesre.
Csatlakozók
Vállalati gépről van szó, így a csatlakozók típusa, száma és elhelyezkedése döntő fontosságú lehet. Az E5570-en megvan minden fontos csatlakozó, de az elrendezés nem a legszerencsésebb. A jobb oldalon vannak az USB és a VGA csatlakozók, amikhez ha eszközt kapcsolunk, akkor útban lesznek az egerező kéznek. A Dell talán az egyetlen gyártó, aki még a gép hátuljára is tesz csatlakozókat. Ez lehet előny és hátrány is, attól függően, mit csatlakoztatunk a géphez.
Elöl két visszajelző ledet találunk, melyek a HDD és a töltés állapotáról tájékoztatnak. Lejjebb a hangszórók nyílásai vannak.
Jobb oldalon van az említett két USB3-as csatlakozó, a VGA csatlakozója és a headset kombinált csatlakozója valamint az SD kártyaolvasó.
Hátul találjuk a LAN, a HDMI, a töltő nyílását és a harmadik USB3-as portot valamint a SIM kártya kis fiókját.
Bal oldalon csak a hűtés kivezetése és az expresscard nyílása található.
A gép alján méretes szellőzőrácsokat találunk és a dokkoló csatlakozóját.
Beviteli eszközök
Egy munkagépnél szerintem a legfontosabb elem a billentyűzet, hiszen ha az valamiért nem jól használható, akkor a jellemzően sok gépeléssel járó munkák elvégzésére kevésbé lesz alkalmas a gép. Márpedig a legtöbb munka sok gépeléssel jár.
Sajnos a Dell E5570 billentyűzete nem sikerült tökéletesre. A gombok felülete nem az az igazi „üzleti billentyűzet bevonat”, hanem enyhén selymes, kicsit csúszós anyag. A gombok stabilitása és a leütési visszajelzés rendben van, a leütési út is meglehetősen hosszú (2 mm), ami kényelmes gépelést tesz lehetővé. A billentyűzet alátámasztása viszont hagy némi kivánnivalót maga után. A középső részen még elmegy a dolog, de az ENTER és az A, S gombok környékén egyszerű gépelés hatására is elmozdulást produkál a billentyűzet. A gombok is kisebbek az átlagnál, 14×14 mm-esek. Néhány gomb kicsit csálén állt a tesztgépen, de ez valószínűleg egyedi hiba.
A toucpadról nem szoktam sokat írni, mert személy szerint használhatatlannak tartom az egérnek ezt a formáját, nekem mindig van egér a notebook mellett. A touchpad mérete átlagos, felülete kellemesen használható és pontos műveleteket tesz lehetővé. Különálló két gombja nagyon halkan teszi a dolgát. A billentyűzet közepén találjuk a pöcökegeret, mely régen a Thinkpad-ek védjegye volt, de ma már szinte minden üzleti gépen megtalálható. Ha lehet, ezt a pozicionálási formát még kényelmetlenebbnek tartom a touchpadnál, de valakinek például a döntő szempont a notebook vásárlásnál, hogy legyen pöcökegér három különálló gombbal. Ők nem fognak csalódni a Dell-ben, itt is megvan mindhárom gomb, melyek a touchpad gombjaihoz hasonlóan rendkívül halkan, de határozottan kattannak.
Hang, kommunikáció
A gépnek vannak hangszórói. Ennél többet nem is érdemes róluk beszélni. Na jó, pár szót: a két hangszórót a gép elején találjuk, kicsit lefelé irányítva. Hangerejük átlagos, a felső harmadban már erőteljes torzítást képesek proidukálni egy Beth Hart-szám hatására, mélyhang nyilván nem szűrődik ki belőlük, a középtartomány beszélgetésekre megfelelő, a magas enyhén túlzott. Ne akarjunk rajta zenét hallgatni, de nyilván nem is ez a cél.
A gépbe az Inteltől érkezett a vezetékes hálózati vezérlő és a wifi vezérlő is, utóbbi a 8260-as, kétsávos (2,4 és 5 Ghz) típus. Érdemes figyelni, amikor Dell gépeket vásárolunk, ugyanis a többi gyártóval ellentétben nem alap dolog a Bluetooth megléte, a Dell árul Bluetooth nélküli gépeket is. Jelen esetben 4.1-es bluetooth került a gépbe.
Vállalati funkciók
A gép alján természetesen találunk dokkoló portot, ez talán alap egy üzleti gépnél (bár több gyártó is kísérletezik univerzális, usb-s megoldásokkal). A Latitude sorozatban is jelent meg alternatív megoldás, ez pedig Wireless Dock néven fut, nevének megfelelően vezeték nélküli kommunikációt jelent a dokkolóállomással (mely nem tartozéka a gépnek). A szépséghibája a dolognak, hogy egy olyan speciális, 3 sávos wifi kártya kell hozzá (Intel 18260 Wireless AC), mely még nincs forgalomban, 2016. végére ígérik. A biztonsági funkciók közül ki kell emelni az ujjlenyomat olvasót, mely már nem a hagyományos lehúzós, hanem a modernebb, egyszerűbben kezelhető érintéses módon végzi a leolvasást. Ezen kívül TPM 2.0, érintéses és „bedugós” smart card olvasó került a gépbe, előbbi a touchpad mellett a jobb oldalon található, apró jel mutatja a helyét. Szintén vállalati extra a merevlemez védelem, mely esésnél, ütődésnél leállítja a merevlemezt, hogy az ne sérüljön meg.
Kijelző
A tesztelt modellben az alap, 1366×768-as felbontású kijelző került, mely TN paneles. A gép elérhető még fullhd panellel is, mely széles látószögű (azaz valószínűleg IPS), illetve érintőkijelzővel is. 1600×900-as opció nincs, pedig igazán felválthatná a belépő szinten az 1366×768-as felbontást. A kijelző tehát belépő szintű, a TN panel hozza a szokásos betegségeit, a betekintési szög nagyon kicsi, a színek és a kontraszt gyorsan romlik a nézési szög változásával.
A zsanérok teszik a dolgukat, de semmi különlegeset nem tudnak. Egy kézzel nem lehet kinyitni a gépet, de nyitott állapotban stabilan tartják a kijelzőt.
Processzor és videokártya
A 6. genrációs Intel processzorok teljes tárháza elérhető a Dell üzleti gépében, így választhatunk a kétmagos I3-tól egészen a négymagos I7-ig bármit. A videokártyák választéka nem ilyen bő, a processzortól függően lehet integrált HD 520 vagy HD 530, illetve dedikált chip formájában az AMD két megoldása elérhető, a Radeon R7 M360 és a Radeon R7 M370, utóbbi a négmagos I7 processzorok mellett. A tesztre érkezett gépben a mezőny közepén elhelyezkedő I5-6200U processzor volt, mellette a HD 520-as integrált vga-val. A processzor 5-10%-os teljesítménytöbbletet nyújt elődjéhez, az I5-5200U-hoz képest, míg a HD 520 alkalmazástól függően 20-40%-kal erősebb az előd HD 5500-nál. A TDP korlát maradt a régi, 15W.
Processzor adatlap | ||
Processzor típusa |
|
Intel Core I5 6200U |
Kódnév | Skylake | |
Maximális órajel | 2500 – 3100 MHz | |
Első szintű gyorsítótár | 128 KB | |
Másodszintű gyorsítótár | 512 KB | |
Harmadszintű gyorsítótár | 4096 KB | |
Magok/szálak | 2 / 4 | |
Integrált GPU | Intel HD Graphics 520 (300 – 1050 MHz) | |
Memória típusa és maximálisan támogatott órajele
|
Dual-Channel DDR3L-1600/DDR4-2133
|
|
Egyéb támogatott technológiák
|
Memory Controller, HyperThreading, AVX, AVX2, Quick Sync, Virtualization, AES-NI
|
|
Gyártástechnológia | 14 nm | |
Maximális fogyasztás (TDP) | 15 Watt | |
Maximális hőmérséklet | 100 °C | |
Processzor foglalata | BGA | |
Virtualizáció típusa | VT-x, VT-d |
Videokártya adatlap | ||
Gyártó és típus |
|
Intel HD Graphics 520 |
Mikroarchitektúra | Skylake | |
Gyártástechnológia | 14 nm | |
DirectX támogatása | DirectX 12 (FL 12_1) | |
Számolóegységek | 24 | |
Mag órajel | 300 – 1050 (Boost) MHz | |
Shader órajel | ||
Memória maximális órajel | ||
Memóriavezérlő | 64/128 bit | |
Memória típusa | DDR3/DDR4 | |
Memória mérete | ||
Egyéb jellemzők | QuickSync |
Memória, háttértár, bővíthetőség
A Skylake platformmal megérkezett a DDR4 szabvány, így az E5570-ben már ilyen modulokat találunk. Vagyis csak egyet, ami 4 GB-os és 2133 MHz-en dolgozik. Van mellé egy szabad memória bővítőhelyünk, így könnyen növelhetjük a memóriát 12 GB-ig, ha viszont 16 GB-ot szeretnénk, akkor feleslegessé fog válni a 4 GB-os modul. Aki 16 GB ram-ben gondolkodik, annak érdemes a 8 GB-os modellt választani.
Háttértárnak sajnos csak HDD-t kapunk, abból is a Seagate műhelyéből érkező, 500 GB-os, 7200-as fordulaton pörgő darabját, az ST500LM021 jelűt. A gépbe került egy m.2 SSD bővítőhely is, azonban az elhelyezése miatt csak a HDD eltávolítása után lehet ide SSD-t helyezni, így le kell mondanunk a két meghajtó nyújtottta előnyökről. A memórián és a háttértáron kívül egy WWAN modullal bővíthetjük a gépet, melynek helye elő van készítve, csak be kell helyezni a megfelelő csatlakozóba. A gép aljára nem került szerelőablak, néhány csavar kitekerése után és pár műanyagpatent leküzdésével juthatunk be a belsejébe. Ahogy a képekből is kiderül, optikai meghajtó nem került a gépbe.
Hőmérséklet, zaj, üzemidő
Mint említettem, a gépben nincs különösebben erős hardver, így természetes, hogy a viszonylag nagy méretű ventilátor és hűtőborda könnyen megküzd a kihívásokkal. A processzor hőmérséklete ugyan terhelés hatására fel tud szaladni egészen 86 fokig, de a külső hőmérsékletek mindenhol bőven a megfelelő tartományon belül maradnak, 36 fokos maximumot sikerült mérni a terheléses teszt alatt. A ventilátort alaphelyzetben nem nagyon hallani, terhelés hatására azért lesz némi hangja, de ez sem zavaró.
Az üzemidő a gép egyik legnagyobb erőssége, a 62 Wh-s akku és az energiatakarékos hardver párosítása nyomán netezéssel, filmnézéssel akár 6-7 órát is eltölthetünk, terhelés alatt is legalább 2 órán keresztül használhatjuk a gépet akkuról. A töltés a mostanában megszokott 2 óra – 2 óra 15 perc közötti ideig tart, kikapcsolt állapotban. Háromféle akkumulátorral érhető el a gép, 47, 62 és 84 Wh-s egységekkel, utóbbi csak a négymagos processzorokhoz kapható.
Akkumulátor és hőmérséklet | ||||||
Dell Latitude E5570 | ||||||
Processzor |
|
Intel Core I5-6200U | ||||
Grafikus vezérlő(k)
|
Intel HD520 | |||||
Akkumulátor használat | ||||||
Filmnézés, wifi, 5/10 fényerő |
|
5 óra 40 perc | ||||
Játék, 10/10 fényerő | 2 óra 20 perc | |||||
Akkumulátor töltése teljesen lemerített állapotból bekapcsolt gép mellett
|
Félig: | 1 óra | ||||
Teljesen: | 2 óra 10 perc | |||||
Hardver terhelés mértéke | Alap (avg) | Játék (avg) | Benchmark (avg) | |||
CPU hőmérséklet | 36°C | 75°C | 86°C | |||
GPU hőmérséklet | n.a. | n.a. | n.a. | |||
Zajszint | halk | közepes | közepes | |||
Környezeti hőmérséklet | 21°C | |||||
Burkolati hőmérsékletek (alapjárat) | ||||||
Billentyűzet °C |
|
Alsó burkolat °C | ||||
31 | 31 | 30 | 33 | 32 | 32 | |
28 | 31 | 31 | 31 | 31 | 31 | |
26 | 28 | 33 | 28 | 30 | 33 | |
Burkolati hőmérsékletek (teljes terhelés) | ||||||
Billentyűzet °C |
|
Alsó burkolat °C | ||||
33 | 36 | 31 | 33 | 32 | 32 | |
35 | 36 | 31 | 33 | 34 | 32 | |
26 | 32 | 33 | 32 | 28 | 33 |
Értékelés
Pont egy éve teszteltem az E5450-et és nagyon tetszett. Egyszerű, minden tekintetben a funkcióinak alárendelt és azokat szinte tökéletesen teljesítő kis gép volt, mely az elődjéhez képest több szempontból is jelentős előrelépést jelentett. Sajnos az E5570-ben nem éreztem azt a pluszt, amivel többet nyújtana az előző (vagy akár az azt megelőző) generációnál. Nyilván frissült a hardver, erősebb lett a cpu, a gép háza még mindig hozza a kötelezőt, munkatűrő, strapabíró felületekkel és kellő (bár nem tökéletes) merevítésekkel találkozhatunk a vékony kialakítás és a kis súly ellenére. Ugyanakkor bekapcsolva szembesülünk az abszolút elfogadhatatlan felbontású TN panellel, a kisebb billentyűzethibákkal, bővítés esetén pedig a HDD és SSD furcsán kivitelezett, egymást kizáró kialakításával. Olyan hibák ezek, melyek nem akadályozzák a munkát, de bosszantó gondolatként mindig felmerülnek majd, valahányszor használatba vesszük a gépet. Ha pontoznom kellene és az E5450 annó 8 pontot kapott volna a 10-es skálán, akkor az E5570-nek csak 5 pontot adnék.
Értékelés | ||
Előnyök
|
|
Strapabíró anyagok |
Sok csatlakozó | ||
Vállalati szolgáltatások | ||
Hátrányok
|
SSD-HDD kizárja egymást | |
billentyűzet alátámasztása nem tökéletes | ||
kisfelbontású TN panel | ||
Alternatívák
|
HP Probook 650 | |
Lenovo Thinkpad T560 |
Case