Egy új kutatás szerint az amerikai felnőttek közel négyszer gyakrabban nézik meg telefonjukat, mint 2019-ben

Egy új, 2022-ben végzett tanulmány eredményei alapján megállapítható, hogy az Egyesült Államokban élő felnőttek okostelefon-használati gyakorisága mintegy 366%-kal nőtt meg három év alatt. A tanulmányt végző kutatók arról számoltak be, hogy 5-ből 1 ember nem bírná néhány óránál tovább a telefonja nélkül, miközben csak 4-ből egy tud ellenállni a kísértésnek, hogy magával vigye a fürdőszobába.

Habár a maszkhasználat egyre kevésbé jellemző a világban, néhány járvány által kiváltott szokásunk megmaradt – ideértve a képernyőidőre vonatkozó „új átlag” szokásainkat is. A legtöbb amerikai még úgy sem tudja letenni a telefonját, hogy az utazás és a személyes találkozók kora visszatérni látszik. Ennek eredményeképp naponta átlagosan (kapaszkodj) 352-szer, azaz 2 perc 43 másodpercenként nyúlnak mobiljuk után az emberek – mondja ki az Asurion technológiai vállalat legújabb kutatása. Ugyan ilyen felmérést végeztek 2019-ben is, ekkor az eredmény (a mostanihoz képest) meglepően alacsony, napi 96 „ránézés” volt.

„A szeretteinkkel folytatott videóbeszélgetéstől az érintés nélküli fizetésen át a mobilbankolásig, sőt még az éttermek étlapjának nézegetéséig is, a járvány minden bizonnyal az okostelefonokat helyezte mindennek a középpontjába” – mondta Anitha Somanahally, az Asurion kutatási és befektetési részlegért felelős vezető igazgatója. „Telefonjaink annyira a mindennapjaink részévé váltak, hogy amennyiben elromlanak, javításuk vagy cseréjük elsődleges prioritássá váik” – teszi hozzá Anitha.

Az Asurion 1965 amerikai felnőtt megkérdezésével megtudta, hogy az emberek háromnegyede inkább „szükségszerűségnek” tartja telefonját, mint „luxusnak”. Öt emberből egy nem hajlandó „néhány óránál tovább” az okostelefonja nélkül maradni, háromnegyedük pedig annyira ragaszkodik készülékéhez, hogy a fürdőszobába is beviszi. Ennek a fő oka pontosan az, amire elsőre gondolnánk: szeretnénk folyamatosan kapcsolatot tartani a családdal, barátokkal, közeli és távoli ismerősökkel egyaránt. A megkérdezettek 86%-a azt nyilatkozta, hogy telefonjukért elsősorban azért nyúlnak, hogy családjukkal, barátaikkal tartsák a kapcsolatot – legyen az telefonálás, SMS, közösségi médián való chatelés vagy emailezés. A telefonhasználat második legnagyobb mozgatórugója a fotózás és a videózás lett 61%-kal, ezt követi a mobilbankolás 46%-kal, a mobiljáték 40%-kal és az online vásárlás 31-gyel.

Nagyon érdekes megfigyelés, hogy több Baby Boomer (75%) és X-generációs tartja szükségletnek telefonját, mint a „techy” Z generációsok (71%) vagy a „Millenialok” (68%). Ezen kis eszközök annyira nélkülözhetetlenek, hogy a megkérdezettek 60%-a szerint maximum 1 napot tudna kibírni telefonja nélkül, ha az olyan súlyosan megsérülne, hogy nem tudná használni. A szülők számára még nagyobb szükség van egy működő telefonra a felmérés szerint: a felmérésben szereplő szülők 67%-a mondta azt, hogy egy napon belül vagy hamarabb lenne szüksége működő készülékre, annak sérülése vagy elvesztése esetén.

Bizonyos szempontból megdöbbentő eredmények ezek, azonban a másrészről nézve annyira nem. Tényleg mindent a telefonunkról intézünk, barátok, munka egy része, család, bevásárlás, naptár stb. stb., így teljesen érthető az eredmény. Ha iPhone-od van, külön alkalmazás nélkül meg tudod nézni a képernyőidőd, nagyon részletesen. Ha Androidos telefonod, akkor pedig számos ilyen alkalmazás található, érdemes megnézni milyen „eredmények” születnek. Ha bevállalod, kommentben várjuk a választ a következő kérdésre: Neked mennyi az elmúlt heti átlagos képernyőidőd?

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
MyOffice összeomlás: az orosz Office-váltó csődön van
Kép: TechRadar
2026.08.13.
MyOffice összeomlás: az orosz Office-váltó csődön van
Az orosz Microsoft Office-alternatíva, a MyOffice bezárta fejlesztői irodáit, és több…
Lenovo Hybrid AI: miért nem elég csak a felhő?
Kép: Lenovo StoryHub
2026.08.13.
Lenovo Hybrid AI: miért nem elég csak a felhő?
A Lenovo IDG-elnöke szerint a jövő AI-ja hibrid: nem csak felhőből,…
Lenovo: rekordnegyedév, $26,9 milliárdos bevétel
Kép: Lenovo StoryHub
2026.08.13.
Lenovo: rekordnegyedév, $26,9 milliárdos bevétel
A Lenovo a 2026/27-es pénzügyi év első negyedévében 26,9 milliárd dolláros…
Lenovo Project Swan: vízszintesen görgő OLED laptopképernyő
Kép: HotHardware
2026.08.12.
Lenovo Project Swan: vízszintesen görgő OLED laptopképernyő
A Lenovo Project Swan egy kiszivárgott ThinkBook-koncepció, amely vízszintesen kinyíló, görgethető…
Windows 10 KB5120249: megjelent a 2026. augusztusi frissítés
Kép: Neowin
2026.08.12.
Windows 10 KB5120249: megjelent a 2026. augusztusi frissítés
A Microsoft kiadta a Windows 10 2026. augusztusi Patch Tuesday frissítését…
MAI-Code-1.1-Flash: Microsoft új kódoló modellje
Kép: Neowin
2026.08.12.
MAI-Code-1.1-Flash: Microsoft új kódoló modellje
A Microsoft kiadta a MAI-Code-1.1-Flash modellt: 22%-kal jobb teljesítmény, 25%-kal kevesebb…
Xbox szolgáltatáskimaradás: Microsoft elmagyarázza a hibát
Kép: Neowin
2026.08.11.
Xbox szolgáltatáskimaradás: Microsoft elmagyarázza a hibát
A Microsoft Xbox-technikai igazgatója részletezte a két hete történt nagy kimaradás…
Windows-licencdíj emelkedik: drágulnak a laptopok
Kép: Windows Central
2026.08.11.
Windows-licencdíj emelkedik: drágulnak a laptopok
A Microsoft 7–10%-kal emeli a Windows OEM-licencdíjait – ez jóval nagyobb…