Még az iOS 12-vel mutatta be az új Maps szolgáltatását az Apple, azonban a világ legtöbb részén ez elérhetetlen maradt. A 3D-s elemekkel, jobb láthatósággal, parkok, épületek, repterek, bevásárlóközpontok jobb áttekinthetőségével és Look Around funkcióval ellátott új változat még Amerikában is csak fokozatosan vált elérhetővé. Ebben több út, jobb és gyorsabb navigáció is elérhető.
Funkcióinak száma ugyan kevesebb, mégis a felhasználóbarát megjelenésének köszönhetően egyesek számára jobb és vonzóbb lehet a Google Maps-nél. A terjeszkedési folyamat következő lépcsőjeként az új Apple Maps most Németországban és Szingapúrban vált elérhetővé. Utóbbi az első ázsiai ország, amely élvezheti az új Apple Maps szolgáltatást. Összesen 11 országban érhető már el az új verzió, legközelebb várhatóan Franciaországban frissítenek.
Megjelenése óta az Apple Maps szolgáltatás már a Föld 18,4 százalékát fedi le, a világ népességének pedig 8,5 százalékát, azaz 673 millió embert ér el. Az adatok gyűjtése egyébként már 2018 előtt megkezdődött. Első ránézésre személy szerint nekem sokkal jobban bejön, mint a Google Maps, ti mit gondoltok róla?
techkalauz.hu – az online techmagazin