A svájci és szingapúri központú kriptovaluta bank elérte az 1 milliárd dolláros értéket a legutóbbi, 58 millió dolláros tőkebevonási kör után.
A 2018-ban alapított Sygnum már korábban is figyelemreméltó partnerségeket kötött. 2019-ben együttműködést indított a Deutsche Börse AG-vel és a Swisscommal a DLT-technológia (distributed ledger technology) szabályozott környezetben történő alkalmazása érdekében. Tavaly a vállalat Liechtensteinben is regisztrálta működését, és célja, hogy 2025 végéig elérje az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség összes piacát, valamint piacra lépjen Hongkongban.
Jelenleg a Sygnum az intézményi ügyfelekre összpontosít, akik kriptoeszközökkel kereskednek, vagy digitális portfóliójuk fedezeteként vesznek fel hiteleket. A vállalat még nem tervezi a lakossági ügyfélkör kiszolgálását.
Mathias Imbach, a Sygnum társalapítója és vezérigazgatója elmondta, hogy egyelőre nem kívánnak belépni az amerikai piacra. Azonban figyelemmel kísérik az ottani szabályozási fejleményeket, valamint vizsgálják a partnerségek és felvásárlások lehetőségét is.
A Sygnum sikere azt mutatja, hogy a szabályozott kriptoalapú banki szolgáltatások jelentős teret nyerhetnek a globális piacon.
techkalauz.hu – az online techmagazin