Az One Laptop Per Child (OLPC) a héten bejelentette, hogy az XO ára a tömegtermelés megkezdésére vélhetően 188 dollárra fog felemelkedni. A kimondottan a fejlődő országok piacaira szánt notebook ára a nonprofit szervezet szerint a későbbiekben elérheti az áhított 100 dolláros határt.
Egyelőre azonban az álom egyre távolabbra kerül. Ugyanis pár hete még 176 dollárról szóltak a hírek, ami mára 188-ra ment fel. Az OLPC az áremelkedést a nikkel és szilícium árának növekedésével és a valutaárfolyam fluktuációjával magyarázza.
„Habár a 200 dollár viszonylag alacsony árnak tűnhet egy innovatív, wireless-képes, egyszerűen üzemeltethető laptopért, a project nevében szereplő eredeti ár közel kétszerese megnehezítheti a „One Laptop Per Child” szervezet erőfeszítését, hogy minél több ország kormányzatát tudják a vevőik között. Ezen kormányzatok a gyermekeknek kívánják adni a számítógépeket, hogy azokat megtartsák és bütyköljenek velük, a project alapító szerint ezáltal elősegítik a kritikus gondolkodás és a kreativitás fejlődését.”
– írta Brian Bergstein, az AP technológiai szakírója.
Az OLPC XO ára a kerekedelmi forgalomba kerülésekor elérheti a 350 dollárt is!
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:
Szerző további cikkei
Kategóriák
További cikkeink

2025.03.24.
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…

2025.02.27.
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…

2025.02.19.
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…

2024.09.11.
iPhone 16 és iPhone 16 Plus: akciógomb, kameravezérlés és más egyéb…

2026.10.17.
Az AMD Helion Agentic AI Rack 32 768 Zen 6 magot,…

2026.10.17.
A Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: az RTX Spark N1X…

2026.10.17.
A HP OmniBook Ultra 16 teszt: 128 GB-os RTX Spark gép,…

2026.10.17.
Az NVIDIA gyorsabb DLSS 5 Neural Rendering modellje az NBA 2K27-ben…

2026.10.17.
Az NVIDIA csatlakozott az Európai Bizottság AI in Science kezdeményezéséhez: nyílt…

2026.10.17.
A Lenovo a 2026-os felülvizsgálat után is bent maradt a Hang…

2026.10.16.
Az Intel Core 5 205H megjelent a PassMarkban: 8 mag, 12…

2026.10.16.
Megérkeztek a DLSS 4.5 vezérlők a GeForce NOW-ra: a tagok maguk…

