Emelt app telepíthetőség a Windows-ban

Októberben a Microsoft végre elengedi a gyeplőt és egy Windows Store fiókban megvásárolt applikációt 81 eszközre lehet majd telepíteni. Ez hatalmas ugrás a korábbi számhoz (mindössze 5! eszközre telepíthettünk) képest, hiszen gyakorlatilag ez majdnem korlátlan számú telepíthetőséget eredményez (kíváncsi vagyok vajon milyen függvény segítségével számolták ki, hogy pont 81 eszközre lehessen telepíteni?)

Emelt app telepíthetőség a Windows-ban

A fentebb taglalt lehetőség Október 9-től lesz majd elérhető és azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ugyan ebben a hónapban fog érkezni a várva várt Windows 8.1. A fejlesztőknek további lehetőségeket kínál a Microsoft, mely szerint a saját limitjüket tudják majd befolyásolni bizonyos határokon belül. További érdekesség, hogy a Windows 8 és a Windows Phone 8 internetes elérhetősége további hasonlóságokat fog majd mutatni a közeljövőben, bár az ilyen irányú változtatásra várnunk kell 2014 tavaszáig. Itt azonban érdemes megjegyezni, hogy még most sem tisztázott a tény, hogy a Windows Phone applikációkra ugyan úgy érvényesíthető a 81-es limitszám. 

Forrás: http://blogs.windows.com/windows/b/appbuilder/archive/2013/09/27/increasing-the-app-roaming-limits.aspx

Gabe

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Az ASUS bejelentette a világ első quad-band Wi-Fi 8 routerét, a…
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Az AMD állítólag egy teljesen új Ryzen 5 7500 processzort készít…
2026.09.05.
28 új játék a GeForce NOW-on – NBA 2K27 DLSS 5-tel
Szeptemberben 28 új játékkal bővül a GeForce NOW kínálata: az NBA…
Lenovo & Motorola Qira: több eszköz, app és piac
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.05.
Lenovo & Motorola Qira: több eszköz, app és piac
A Lenovo & Motorola Qira személyes AI asszisztens IFA 2026-on jelentősen…
AMD Threadripper Halo Station: AI-munkaállomás 96 maggal
Kép: ServeTheHome
2026.09.05.
AMD Threadripper Halo Station: AI-munkaállomás 96 maggal
Az AMD az IFA 2026-on bemutatta a Threadripper Halo Station nevű…
2026.09.04.
GTA VI DualSense kontrollerek érkeznek – két limitált kiadást mutatott be a Sony
A Grand Theft Auto VI megjelenése önmagában is az év egyik…
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Kép: The Verge
2026.09.04.
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…
2026.09.04.
Lenovo Yoga Pro 9n és 9n 2-in-1: RTX Spark laptopok
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…